Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

Az erdei szalonka

570 Az erdei szalonka Ha a hajtók jól be vannak gyakorolva, kevesebbel is lehet eredményt elérni. Ki a Hartig előirását akarja követni, mely szerint minden liárom, négy lépésre egy hajtó legyen felállítva, annak minden szalonka legalább is tízszeresébe fog kerülni, mint a mennyit ér. Én a szalonka haj tó vadászataimnál ritkán alkalmaztam négy haj tógyereknél többet, kik a rendes napszámukon kivül, minden egyes talált és aggatóra került szalonka után, külön díjazást kaptak, mi őket a legnagyobb figyelemre buzdította. De ezek azután értették is a mesterségüket; vezető nélkül nemcsak pontosan sort tartottak, hanem ismerték mindazon hegeket, hol szalonka szokott lenni s már előre úgy intézték járásuk irányát, hogy a szalonkát a puskások felé szorítsák. Ezzel a négy hajtóval igen sok kellemes vadászatot rendeztem, habár a vadászok száma néha nagyon kevés volt, menynyiben rendesen csakis az én személyemből állott. Mindenki azt fogja erre mondani, »hogy ez igen kevés« s ezt én is elismerem, mert akárhányszor a szívem fájt, ha láttam, hogy a hosszúcsőrű mellettem lőtávolon kívül repült el, de azért a végén a zsákmány mégis nem egyszer jóval nagyobb volt, mint akárhány, nagy apparátussal rendezett haj tóvadászat után. Az ilyen vadászatnál természetesen minden lehető előnyt kihasználtam. így p. o. oly napokon, midőn a szalonkák jól tartottak, a haj tokkal együtt mentem, de úgy, hogy 100—150 lépéssel mindig előttük voltam. Ebből kettős előny származott: nemcsak az előttem felkelő szalonkákat lőhettem, hanem mihelyt mögöttem a »tirehaut«-t hallottam, azonnal megfordultam s a hajtók felől jövő szalonkát vagy lövésre kaptam, vagy láttam, hogy merre repül, illetve hová száll be, s így további eljárásomat eszerint igazítottam. Ha valamelyik szalonka fiatal vágásba, vagy általában olyan helyre szállott be, hol könnyen hozzá lehetett férni, akkor körülvettük s minden oldalról egyszerre, lármázva közeledtünk feléje; a legritkább esetek közé tartozott, hogy egy ilyen bekerített szalonka épen menekült volna a körből. Czynh Ede »Die Waldschnepfe und ihre Jagd« czímű munkájában felemlíti, hogy egyetlen hajtóval elégszer vadászott szalonkára s ilyenkor a következő eljárást követte: »A sok árok ós szakadás által össze-vissza szaggatott hegyek között, hol vizslával a legjobb akarat mellett sem voltam képes boldogulni, mert a meredek és sűrűn benőtt oldalokon lehetetlen volt járni, illetve lőni, mindig az árok végénél foglaltam állást ós egy suhancz felülről lefelé kezdett hajtani. Kiabálására és zörgetésére a felvert szalonkák az árokmentén lefelé, többnyire állásom közelében repültek el. Ritkán esett meg, hogy egyik vagy másik az árok fala irányában, oldalt menekült volna.« Ennek a módszernek határozottan megvannak az előnyei, mert 1. gyorsan megy, 2. az esetleges hibázások miatt csak önmagára haragudhatik a puskás, 3. egyik puskás a másikra nem irigykedhetik, 4. úgynevezett közös vad nincsen és 5. a vadászat tervét illetőleg nézeteltérés nincsen. A szalonka vadászatának még egy különös módját említhetni fel, melyet az angol szolgálatban volt Hompesch tábornok közölt s mely hiszem, hogy az