Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

4.46 A vizsla szájának kinyitására s ezen pillanatban a bakot szájába nyomja és a nyakló összehúzását abba hagyja. E helyett czélszerűbb, ha a balkézzel a »fogd meg« vezényszóra oly módon fogjuk meg felülről a vizsla arczorrát, hogy hüvelykujjunk jobbról, mutató és középujjunk balról az ajak szólót közvetlen a szemfogak mögött érintsék; ha most az ajkak szélét gyengén az első zápfogakhoz szorítjuk, a vizsla a fájdalom következtében száját kinyitja, mire a a jobb kézben levő bakot a vezényszót ismételve szájába dugjuk. Kezdetben nem szabad a bakot hosszasan tartatni, hanem »ereszd« vezényszóval szájából kivesszük; ha szorítaná egy kis ujjnyomással segíthetünk. Ha már ezt tudja, akkor a szájában levő bak hordozására tanítjuk, mi czélból a rövid póráz segítségével »előre« vezényszóval megindítjuk; hogy a bakot szájából ki ne ejtse jobb kezünket álla alá tartjuk s balkézen vezetjük. Ha mégis kiejtené, meg lehet egy kis legyintéssel büntetni, de legjobb egész hidegvérrel, de valamivel erősebb piszlenyomással adni ismét a szájába. Csak a szükséges türelem meg legyen az idomítóban, rövid idő alatt még a makacsabb természetű eb is kedvvel fogja hordozni a szájába adott s kezdetben kellemetlen bakot, kivált ha a pórázon vezetést előzőleg kellőleg gyakorolta az ebbel. Ideges, érzékeny ebek a szigorúbb rendszabályok folytán hamar zavarttá válnak; a fájdalomtól mintegy elveszítik fejüket s ezzel a kezességet is. Az ilyen ebekkel más módon lehet biztosan czólt érni; az ebet leültetjük s »fogd meg« vezényszóra egy kis darabka húst tartunk elébe s oda is adjuk. Ezt addig ismételjük — végre is csak kis darabkákat adunk neki — mig a vezényszóra már akkor is kinyitja a száját, ha hús nincs az elébe tartott kézben. Ekkor a bakot tenyéren tartva, mihelyt száját felnyitja, betoljuk s szép szóval, biztatással egy pár pillanatig tartatjuk. Ezután megint egy darabka húst adunk s addig váltakoztatjuk a bakkal, mig ezt minden ellentállás nélkül elveszi. A bakot aztán mind alább-alább tartjuk, majdnem egészen a földig. A fő az, hogy az idomító ne veszítse el a türelmét, ne üsse a bakot az eb fogához s ne szorítsa túlságosan sem a nyaklót, sem a piszléit; kitartását egy pár nap alat meglepő eredmény jutalmazandja. A következő gyakorlattal megtanítjuk arra, hogy a »hozd el« vezényszót megértse. E czélból a vizslát leültetjük s vele közel a földhöz tartott bakot felvétetjük: ha ez megtörtént két-három lépést előre megyünk s »hozd el vagy »hozd ide« vezényszóval elhozatjuk; erre leültetjük s »ereszd« vezényszóra szájából kivesszük. A többszöri ismétlésnél azon legyünk, hogy mind tovább és tovább hozza; itt-ott a pórázzal segíthetünk is, mivel a bak időelőtti kieresztését is megakadályozzuk. Arra, hogy az eb a tőle távolabb fekvő tárgyat felvegye és elhozza, a következőkép taníthatjuk: jó távol a padlóban megerősített gyűrűtől, melyen a hosszabb pórázt keresztül húzzuk, a vizslát leültetjük s helyben vele a bakot a földről felvetetjük ós ismét elvesszük. Ha azt megteszi, akkor a bakot a gyűrű felé dobjuk s »hozd el« vezényszóval elhozatjuk. Sok nehézséget ez sem fog okozni, kivált, ha az előző gyakorlatokat alaposan végeztük; ellenkezőleg a jó indulatú eb a helyiség bármelyik részéből, anélkül, hogy a pórázt