Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

4.20 A vizsla A telivér tenyésztés elvei szerint tenyésztett állatoknál a csontok külsőleg, térfogatra kisebbek, de tömegükben tömöttebbekké és erősebbekké válnak; a durva csontok likacsosak és szivacsosok. 15. Szin. Megengedett szinek: a) barna minden jegy nélkül; b) barna, a mellen és lábakon kevés fehér, vagy babozott jellel; c) sötéten babozott, (sötét, barna-szürke), barna fejjel, barna foltokkal, vagy pettyekkel. Az ilyen ebnek az alapszine sem barna fehérrel, sem fehér barnával hanem oly elegye a barna és szürkének, melyből a gyakorlati vadászatnál annyira érvényesülő fel nem tünő szin keletkezik mit az alföldi ember irombának mond. A hátsó végtagok belső oldalán és a fark végén ezen szin gyakran világosabb. Továbbá az összbenyomás szempontjából tekintve, minél kevesebb a tiszta barna foltok száma, annál jobb. A fej szine többnyire barna, gyakori azonban, hogy az orr háta és a fejbúbja, úgyszintén a piszlék babozottak. d) világosan babozott, barna fejjel, barna foltokkal vagy pettyekkel. Ezen szilinél a barna szőr kevesebb mennyiségben van, túlnyomó a fehér szőr. Az ilyen szinű ebek jelentékenyen világosabbak s igy a kiállításokon a fehér-barna osztályba sorozandók. e) Fehér, barna fejjel, barna foltokkal vagy pettyekkel. Qi. hosszúszőrű német vizsla. Egy szinnyomatú képpel. A hosszúszőrű német vizsla ősei a hagyomány szerint Spanyolországból kerültek Németországba. E mellett bizonyít az is, hogy a hasonló fajtákat Angliában »Spaniel«-nek, Francziaországban »Epagnuel«-nek nevezik. Mint már említve volt, ezen fajtát sem tenyésztették Németországban okszerűen. Igen gyakran keresztezték simaszőrű, talán szálkásszőrű, vagy göndörszőrű egyedekkel, minek következtében a szőrözet sokfélekép megváltozott. Találhatók voltak ennek folytán olyan példányok, melyeknek rövidebb, hosszabb, göndör, megint olyanok, melyeknek inkább fürtös szőrözete volt. Ezeket részben »fürj észebek «-nek nevezték. Végre sok volt olyan is, melyek testalkatban és szőrözetben meglehetősen egyeztek, de a fej alakban, mennyiben egyesek hegyes-, mások tompa arczorral birtak, lényegesen különböztek. Mindezekkel számotvetve a delegált bizottság, az alább következő fajtajellegeket állapította meg, melyeket a »Langhaar-egyesület« is elfogadott.