Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A vadászebek
4.6 A vizsla Kz idők folytán létrejött vadászeb-fajták mindenikének meg vannak a sajátos tulajdonságai, melyek közül azonban némelyek egyes fajtáknál hiányzanak; ha a hiányzó tulajdonságot a tenyésztés által pótolni akarjuk, akkor valamelyik párhuzamos fajtából, mely ugyanazon szőrözettel bir, választjuk ki az apaállatot, legyen az rövid-, hosszú-, vagy szálkás-szőrü, de olyan, melynél a pótlandó tulajdonságok nagy mértékben megvannak. Azonban az apaállat átöröklő képességére tekintettel kell lennünk, p. o. vájjon a törzsnél, melyből származik nincsenek-e bizonyos hibák, milyenek a görbe előlábak stb, vagy rosz váraikat, mely kellemetlen tulajdonság az illető egyednél esetleg nem vehető észre. Az ilyen tenyésztési eljárást keresztezésnek nevezzük. Daczára, hogy ugyanazon fajta állatai egészen egyforma alakkal és jegyekkel birnak, mégis minden egyes egyednek meg vannak a maga sajátos jellegei — két teljesen hasonló lény nincsen — s ezeket különösen tekintetbe kell vennünk, mert ezek gyakran átöröklődnek és a tenyésztés folytán nagyobb hibákká fajulhatnak. Ide tartoznak az úgynevezett öröklött hibák is, melyek azon főtenyészelvnek figyelmenkivül hagyása által keletkeztek, hogy »csakis egészséges és lehetőleg hiba nélküli egyedek használtassanak tenyésztésre.« Alkalmas apaállat választása által az utónemzedéknél az ilyen öröklött hibák gyakran elenyésztethetők, ha t. i. az apaállatnál az a szerv vagy tulajdonság kitűnően van meg, melyik az anyaállatnál hibás. A javulás azonban nem mindig biztos, csak valószinű; de azért remélhető, hogy minden szervi és véralkatbeli hiba helyes tenyésztés és kiválasztás mellett elenyésztethető. Ugyanazon szülők utódainak továbbtenyésztéséből jön létre a beltenyésztés. Ez a, legjobb módszer a tenyésztés utján létrehozott és a természetes tulajdonságokat fenntartani s bizonyos fokig emelni, mert a természet a tökéletesedés elé akadályokat gördit. A beltenyésztésnek azonban vannak árnyoldalai is, mert a szülőknél észre nem vett, vagy eléggé figyelemre nem méltatott hibák az utódoknál nagyobb mértékben lépnek fel, túlságos elfinomodásra, túltengésre vezetnek s gyakran terméketlenséget és albinizmust okoznak. Azon tenyésztők tehát, akik a beltenyésztésnek hódolva, bizonyos tulajdonságokat fenn akarnak tartani, ugyanazon szukával legfeljebb csak kétszer párosítsanak egész közel rokon kant, azután válasszanak olyant apaállatnak, a melyik kimutathatólag nem közeli rokon a szukával, de ugyanazon fajtához vagy törzshöz tartozik, kivéve ha keresztezni nem akarnak. A szülőknek az utódokkal s fordítva vagy testvéreknek egymás között való párosításából gyakran különös jó eredményt értek el, mit nemcsak az angol versenyló, hanem akárhány vadászeb létrejötte bizonyít. Mindazáltal nem szabad elfeledkezni azon közmondásról sem, hogy »az óvatosság a bölcseség anyja«. Másrészről az olyan apaállatok választása, melyeknek átöröklő képessége ismeretlen, melyeknek elődei nem tudhatni miféle tenyésztésből származnak, ritkán vezet kielégítő eredményre. Olyan ebek, melyek bizonyos megkivánt tulajdonságokkal, a gondos és fáradságos tenyésztés következtében már birnak, ezeket az utódoknál még olyan jó kinézésű apaállat által is elveszíthetik, különösen a testalkat tekintetében. Lépten-nyomon találkozunk egyedekkel,
