Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

A szelídített ebek eredetére vonatkozólag a régi íróknál semmiféle adatot nem találunk. Általánosságban azon nézet van elfogadva, hogy egy vag}

r több farkasfajtól származnak, mert ezekkel fogazatuk s csontvázuk szerkezetében majdnem egészen egyeznek és a két faj közötti kereszteződés termékeny. Még vitás azon kérdés, vájjon a jelenleg élő sok ebfajta egyetlen, vagy több szelídített fajtától származik-e ? A kőkorszakból származó sweiczi czölöpépítményekben egy ebfajtának, az úgynevezett »tőzegeb«-nek csontmaradványait találták; ez a látszat szerint a sakáltól származik, s azt hiszik, hogy ezen tőzegeb volna sok, jelenleg élő kissebb ebfajtának az őse. A bronzkorszakból származó, u. n. »bronzebek« vázaiból következtetve azt hiszik, hogy ezek tekinthetők a mostan élő összes nagyobb fajta ebek ősszülőinek. Az egymástól annyira eltérő fejlettségű ebfajtákat egyes zoologusok már a legrégibb korban előforduló hét törzsfajtából származtatják le. Ezek a következők: 1. a házieb, 2. a selyemeb, (magában foglalja az összes hosszúszőrű fajtákat, ide számítva a vadászatra használtakat is), 3. a borzeb, 4. a hajtóeb, 5. a szelindek, 6. az agár és 7. a csupaszeb. A bibliából és a legrégibb egyptomi emlékekből láthatni, hogy a zsidók és egyptomiak az ebet már ház- és nyájörzésre, továbbá vadászatra használták. A görögök Homer idejében főképen vadászatra használták; ritkábban szerepel mint gazdájának kisérője (mint ilyen hires volt s meg is énekelték Odyseus%