Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

4.90 A vizsla Az előkar izmos és erős csontú, a lábtő széles és a lábközépcsontok rövidek, de átmérőjök legyen minél nagyobb és állásuk a merőlegestől ne térjen el. A hátsó lábak legyenek izmosak csontosak; a sarokizület és a láb legyen erős tömött szőrözetű és kissé befelé álló, lőcslábú. 8. A lábakra nagy figyelem fordítandó, mert ezek teszik képessé az ebet kitartó és megerőltető használatra. Miután a settert különösen vízben és vizenyős, lápos területeken használják okvetlenül szükséges, hogy lábujjai között erős szőrözete legyen; épen ez okból a setternél a jól szőrözött nyiílláb előnyösebb, mint a macskaláb. 9. A fark igen jellegző és élével felfelé állított kaszához hasonlítható. A zászlót egyenes selymes szőrök képezzék; melyek a farktövénél rövidek a közepén a leghosszabbak és a vége felé ismét egészen rövidek, úgy, hogy a fark vékony csúcsban végződik. 10. Külalak általában. A setter külalakja már első tekintetre bizonyos nemességet kell hogy mutasson, mely a művészi egyöntetűséget a fajta karakterisztikus jellemvonásaival egyesíti. Körvonalai legyenek tetszetősek és a művész szemében is oly megnyerők, mint a pointerei. 11. Szőrözet. Elengedhetetlen feltétel a szőrözet selyemszerűsége továbbá, hogy semmi göndörödést ne mutasson. A szőrözet legyen jelentékenyen dús, s úgy az előlábak, mint a hátsólábak hátsó felén képezzen rojtozatot. 12. A szin nincs szigorúan meghatározva; rendesen a következő színeket különböztetik meg: 1. fekete-fehér, nagy foltokkal tarkázva, 2. fehér ós narancssárga foltokkal petyezve, 3. tiszta narancssárga ós fehér, 4. fekete-fehér, rozsdabarna jelekkel; fehér-barna, 5. fekete ós fehér, 6. barna és fehér, 7. tiszta fehér, 8. fekete, 9. barna, 10. vörös ós sárga. 9. -A_z ir (vörös) setter. Egy szinnyomatú képpel. Az ir-setter szintén a spánieltől származik, hanem mostani jellegét csak az időkfolytán nyerte. Gervace Markhams adatai nyomán, melyeket a »Hunger's Provention«-ban közölt, a század elején bőrbarna színű volt. Hogy a vörös szín mikor kapott lábra, nem lehet tudni; egyes adatok szerint vörös-fehér színűek egyszerre általános kedveltségnek kezdtek örvendeni és az egyszínű vöröseket csak a kiállítók részesítették előnyben. Az írek különösen a vadászati jó tulajdonságait becsülik nagyra, úgymint a nagy kitartást, a jó orrot, elentálló képességét stb; de maguk is elismerik, hogy nyakassága miatt nagyon nehéz idomítani. Ha azonban akaratossága meg van törve, akkor a vadászaton kitűnően beválik. Egyes felvilágosodott tenyésztők, már a 30-as években, vagy talán előbb is kereszteztek fekete-vörös setterekkel. Később midőn a kiállítások a jellegeknek különféle megváltoztatására hatással voltak, úgy az írek, mint a skótok tovább kereszteztek, részint azért, hogy az Írországiak divatba jött sötét vörös szinét