Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

4.88 A vizsla 8. -A^z angol setter. Egy szinnyomatú képpel. A setterek olyan ebektől származnak, melyeket Spanyolországból már a 16-ik században vittek be Angliába, miért is spaniel-eknek vagy settings dogsnak (ülő eb) is nevezték, melyből később a setter elnevezés keletkezett. Ez azonban csak azután történt midőn a spániel, keresztezés folytán, magassabbá, vezethetöbbé és kevésbbé göndör szőrűvé vált. Általános használatúvá, mint a »Sportsmanns Cabinet« irja csak 1803-ban lett, mely folyóiratban ez áll: »Azon eb, melyet setternek neveznek a pointernek* egy species-e, mely eredetileg a spanyol rövidszőrű ebnek, a nagyobb angol spániellel való keresztezéséből jött létre«. Vájjon ezen adat helyes-e, jelenleg nem puhatolható ki. A nevezett folyóiratban mr. Joli. Taplin azt írja a setfcerről, hogy nagyon félénk, s hogy fölötte könnyen válik nemkezessó és elvadítottá. Angliában már régóta különböző fajta spánielek illetve spanieltörzsek voltak s így lehetséges, hogy ezen fajtákból különböző settertörzsek keletkeztek. Igy a jelen század első tizedében a tulajdonképeni Angolhonban leginkább a fehér barnák, a fehér sárgák ós feketék voltak elterjedve, Írországban a fehér és vörösek és az egyszinü vörösek, Skótországban pedig a fehér vagy feketék és fehér ós vörösek. Mindezeket a törzseket azonban nem tenyésztették tisztán maguk között, hanem tulajdonosaik a tenyészebeket más, de vadászatilag jó tulajdonságú törzsekből vagy fajtákból választották. Áz egyes fajtáknak elválasztása, illetve tiszta tenyésztése csakis az e]ső ebkiállítások után vette kezdetét. Megjegyzendő azonban, hogy az irek vizsláikat az angol setternél már kezdettől fogva többre becsülték. Csak a legújabb időben kezdték a szigetbirodalomban is egyes setter-törzseket különössebben figyelemre méltatni, így a mr. C, Laverack által a 40-es és 50-es években tenyósztetteket; ezek főkép fehér és barnáktól származnak melyeket Laverack egy Harrison nevű lelkésztől Carlisle vidékéről kapott. Laverack nagy mórtékben volt tekintettel a vadászati tulajdonságokra; ezért Irorországból és Skótországból szerzett be apáilatokat s ezek után tenyésztette az oly híressé vált Laverack-settereket, melyek a vérkeverődós folytán, majd fekete-fehér-vörösek, majd vörös, fehérek, majd barna-fehérek, fehér-sárgák, majd kékes színűek (a fehér és fekete szőrök egyenletes elegyülése felytán) voltak. Mint a Ranger III.-nak az »Illustriertes Buch vom Hunde« czímű munkában közölt törzsfájából látható, Lavarack a legnagyobb mértékű beltenyésztésnek volt híve. Ezen eb évek hosszú során át Anglia legjobb ebe volt s nagyon vén korában mint Solms-Braunfels Albrecht herczeg tulajdona, pusztult el Braunfelsben. Midőn a Laverack-setterek a legnagyobb hírnévnek örvendettek, de már egy kissé elíinomodtak, tenyésztőjüknek erős ellenlábassá akadt egy régi * Ezalatt nem a mostani pointert kell érteni, hanem csak egy rövidszörü vizslát (To point — megjelölni, jelezni).