Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A vadászebek
A vizsla bevezetése 77 a fiatal vizslát az ilyenek elhozására is megtanítani, de csak akkor, ha a bakot már jól és kedvvel elhozza, Az ilyen gyakorlat eró'síti az engedelmességben s eló'készíti az elmaradt, elvesztett tárgyak elhozására. Ez akárhányszor kénytelen szükség, midőn p. o. az akasztóról egy fogoly, továbbá keztyü, zsebkendő stb. elveszett ós ezért nagyon messze kellene visszamenni. Erre a vizslát nagyon egyszerű módon lehet megtanítani. Az ebet pórázon vezetjük ós úgy, hogy lássa, valami tárg}^at a földre teszünk s tiz-tizenöt lépéssel továbbmenve, »elveszett, hozd el!« vezényszóval elhozatjuk. Ezen gyakorlatot mind távolabbról és távolabbról ismételve, alig akad egy vizsla, mely nem értené meg már az első napon, hogy mit akarunk ezzel elérni. Azonban nem minden vizsla keresi egyformán az ily módon elhagyott tárgyat; egyesek, gazdájuk nyomán haladva vissza, szemüJcJcel keresnek, mások, gazdájuk nyoma mellett, folyton jó széllel keresve, inkább szaglásukra támaszkodnak. Az utóbbi keresési modor sokkal előnyösebb, mert így olyan tárgyakat, melyek tarlóban, avarban, magas fűben vesztek el s hozzá még kicsinyek is, tehát nehezen láthatók, sokkal könnyebben találja meg a szaglása, mint látása segélyével. Mindezen gyakorlatok igen könnyen mennek egyenes irányban és járt úton, mert ekkor a vizsla a már jól ismert irányt kell csak hogy kövesse; nagyobb nehézséggel jár a keresés azonban akkor, ha össze-vissza, zeg-zúgban járva, vesztettünk el valamit. Ilyenkor a vizsla hamar megzavarodik, tehát segíteni kell. Az ilyen gyakorlat roppant jó előiskola az elveszett vad megkerestetéséhez és épen azért séták alkalmával, a bevégzett szobaidomítás után, szorgalmasan gyakorlandó. Az engedelmesség megerősítésében ós a pákosztosságtól való megóvás czóljából igen jó mód, ha az idomító valami jó falatot tart a vizsla orrához s attól, hogy hozzá ne kapjon, »nem szabad!« vezényszóval, fenyegetéssel, s ha szükség, korbácslegyintóssel —- mi azonban ritkán szükséges — tartsa vissza, A falatot- csakis »fogd meg!« vezényszóra veheti el. Ezen gyakorlat az által tökóletesbíthető, hogy ily módon egy nagyobb darab csontot vagy húst vétetünk el vele, de »ereszd!« vezényszóra azonnal vissza is veszszük; ezt addig gyakoroljuk, míg a vizsla a falatot készséggel adja vissza. Az idomító azonban legyen türelmes, mert p. o. ha erősebben bünteti, megtörténhetik, hogy a vizsla megtagadja az engedelmességet már az elvevésben és ebből természetesen további kellemetlenségek származnak. Ha ezen gyakorlat egészen jól megy, a következő leczke alkalmával a falatot az eb orrára teszszük s pár pillanat múlva »fogd meg!« vezényeljük. Egyes ebek egyszerűen leejtik a földre s azután veszik fel, mások orrukkal feldobják s a levegőben kapják el. Ezen gyakorlat észszerű előnye az engedelmesség megszilárdításában azáltal nyilvánul, hogy a tanító a vizslát, egy pár napi gyakorlás után, orrán a falattal, hosszabb ideig is a szobában hagyhatja — természetesen órahosszat nem szabad — s mégis az orrán lesz a falat.
