Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423

III. Arusából Uffiumiba. - Kva heri!

DAMASZKIN' ARZÉN' csak nyáma-szükségből lőnék, — remény lem, hogy talán bika követi őket. Az impala-bak helyett azonban tomzonok és három grant-bak vonulnak lassan a két tehén után. Az egyik grantot egészen közelembe bocsátván, lelövöm s nyomban a második lövéssel sikerül még egyet sebes futásában a nagy távolság dacára hanyatt fordítani. A harmadik még távolabb megáll és lövésemet jól jelezve eltűnik a bokrok között. Midőn ennek keresésére indulok, messze a völgyben két impala sutát látok, amint egy bak eszeveszettül üldözi őket. Látócsövemmel fölismerem, hogy az üldöző baknak kiválóan erős szarva van, amelyet üldözés közben egészen hátravetve tart. Száját futás közben nyitva tartja az erős lélegzés következtében. Midőn elébe szaladok, hogy útját elvágjam, erős hörgést hallok mellettem egy bokor aljában, ahol az előbb nagy távolságból lőtt grantbakot látom utolsó halálküzdelmében. A helyet megjelölvén, tovább szaladok a szerelmes impala elé, de a tehenek másfelé menekülnek s dacára, hogy ezeket a bak az egész domboldalon, a rét és erdő között, össze-vissza hajkurászsza, végre eltűnik szemem elől anélkül, hogy lövést tehettem volna reá. Néha egész közel szaladtak el előttem a suták, de a vén bika mindig ugy elillant a bokrok között, hogy lehetetlen volt rálőni. Noha csak féltizenkettő volt, mégis a táborhoz kellett mennem a nagy baobab-fa alá, hogy a sok vadat összeszedessem. Három óra alatt lőttem öt strucc-madarat, egy hartebeesztet, egy tomzont és három grantot; megsebeztem egy tomzont és midőn az impala-bakot követtem, egy biztos hartebeeszt-bikára nem lőttem, hogy amazt el ne riaszszam. Ebédemet a haszontalan Muza ismét oly soká készíti, hogy délután csak fel órát cserkészhettem eredmény nélkül. Másnap korán reggel két embert küldök ki, hogy az erdőbe nyúló réten elefánt vagy orrszarvú után kutassanak, mert a tegnap talált nyomok után itélve, e helyet kedvelni látszanak. Magam csak a reggeli után megyek körülnézni. Egy magasabb helyről az egész rétet áttekintem; ez hemzseg a sok vízimadártól, amelyek a madártanya felett nagy lármával keringenek. A felkelő nap gyönyörű színekben világítja meg a harmatos rétet, a lebegő hófehér kócsagok serege minden szárnylibbenésnél ezüstös fényben csillog. A rét mellett elterülő pázsiton csak tomzon-tehenek legelésznek borjaikkal. A két nyomozó is visszatér; nagy vadat nem láttak. Megizenem velük a táborba, hogy készüljenek, mert egy óra múlva indulunk. Természetesen ezt az egy órai tartamot, mint minden, bizonyos napszakában történendő dolgot, a nap akkori állásának megjelölésével kell a négernek megmagyarázni. Elképzelhető, hogy ily időmeg-