Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423

II. A Gárena erobitól Árusáig - A sauri

A GÁRENA EROBITÓL ÁRUSÁIG 71 ide visszahozzák, ahonnan majd a cipőket utánam küldi. Egyben megbeszéljük, hogy én viszont ezekkel az emberekkel addig szerzett vadászemlékeimet fogom Árusába juttatni, ahonnan a főhadnagy ezeket alkalmilag Mosiba küldi. Március 14-én délelőtt tizenegy órakor indulok el Árusából. Szíves házigazdám messzire elkísér, mig egy patakhoz nem érünk, amelyen át kell gázolnunk. Itt elbúcsúzunk egymástól. Megköszönöm irántam tanúsított számtalan szívességét, ő pedig arra kér, adnék hírt neki a balangai, nemkülönben a Gurui körül tervezett vadászataim felől Kondoáról, ahol postaszolgálat van. Amint átkeltem a patakon, még egy utolsó búcsút intünk egymásnak. Rokonszenves, érdekes embertől váltam meg, akit életemben valószínűleg többé sohasem fogok látni. Párkszerű, árnyékos, sok pataktól átszelt ligetek között, széles, jól kijárt bari-barin könnyen haladunk tovább s igy figyelmemet teljesen az arusai benyomások átgondolásának szentelhetem. Az afrikai szabad élet gyakran olyan tulajdonságokat vált ki az odakerült fehér ember jelleméből, amelyek a civilizált élet közepette sohasem kerültek volna felszínre. Arusai házigazdám velem szemben rendkívül előzékeny, szíves, rokonszenves ember volt; de a hosszú tartózkodás a tropusokban tönkretette idegeit. Kemény bánásmódja a benszülöttekkel szemben ezeknél a Bana ssai (leopárd úr) nevet szerezte neki. Nagy érdeme e kemény embernek, hogy vasmarokkal és szigorú következetességgel bebizonyította, hogy még a legsötétebb Afrikában is lehet kulturát teremteni; hogy a legvadabb népet is lehet rendre, munkára szoktatni. De vájjon áldásos és gyümölcsöző lesz-e ez a kibokó hasította hátakon és sok véres verejtékkel létesített kultura? Vájjon ez az eljárás a még nem régiben teljesen független, szabad őslakókkal szemben emberi szempontból igazolható-e? — E kérdések elfogulatlan megfejtését bizonyára nem bízhatjuk a kulturállamok hatalmon lévő vezérférfiaira, mert ezek csak azt tudják, hogy a nyugati kulturának csápjait oda kell kinyújtania, ahol polyp-étvágya kielégítésre találhat. De az Istenért! legalább ne állítanák, hogy ezt csupán humanizmusból teszik; csak azért, hogy a benszülötteket a keresztény kulturának megnyerjék; ama kulturának, amelyet a felebaráti szeretet uralma alatt élő lángelmék oly találmányaival terjesztenek, amelyek a felebarátok véres verejtékén szerzett milliónyi értékeket, ártatlan életek ezreit képesek néhány perc alatt megsemmisíteni. A vörösbőrű emberfaj Amerikában e keresztény kulturának máris áldozata lett. Következik a fekete faj! Ugy látszik, csak a sárgabőr képes kiállani a fehérek kultúrájával való érintkezést. Vájjon nem ez a tanítvány lesz-e az elbizakodott, önző európai társadalomnak istenostora? . . .