Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423
I. Mosiból a Gárena erobihoz. - A mászái nép
MOSIBÓL A G AREN 'A EROBIHOZ 35 A mászái nép. Sátramból kilépve érdekes képet alkotnak a körülöttem csoportosuló apró pagazzi-sátrak. Mindegyik előtt hússal telt rostély, amely alatt csendes tűz füstölög. A pagazzik még mindig mély álomban szenderegnek. A táborhely tisztása körül emelkedő faóriások tetején néhány, a napkeltére váró dögkeselyű gubbaszt abban a reményben, hogy a tegnapi zsákmán} ból ők is megszerezhetik részüket. Cserkészésre határozom el magamat, mert a kibokókat nem akarom többé bántani. A boyt, a szakácsot és a mászáiakat igyekszem fölkelteni, de bizony ez csak a kibokó segélyével (már t. i. ostor értelemben) sikerül. Egy óra múlva a Kibó mögül kibúvó nap már túl a tavakon, a magas dombok között talál. A dombokat embermagasságú fű, a völgyeket bokrok födik s az imitt-amott kiemelkedő terebélyes lombú fák az egész vidéknek nagyon nyájas, párk-szerű jelleget kölcsönöznek. A harmat oly nagy, hogy a magas fűben bőrig ázva reszketek a kora reggeli hidegtől. Sok kibokó nyoma látható, amelyek az éj folyamán itt barangoltak és tövig legelték a magas, sásos füvet. Egy antilop ugrik el előttem. Egy pillanatra meglátom szarvait s gyors kapásból odalövök, a hol a fű mozog. De a fű hullámzik továbbtovább egy domb mögé, amiből megállapíthatom, hogy az antilopot tisztára elhibáztam, mert az vígan szökik tovább a távol messzeségbe; én pedig dombon íöl, dombon le, mindenütt kibokó-nyomokon keresztül haladok előre. Egy víziló bőgése hallatszik, majd a túloldalon egy antilopot látok; ezt igyekszem becserkészni, ami azonban nem sikerül, mert a magas fűben ez is elugrik anélkül, hogy lövést tehetnék rája. Visszatérek a tavak felé, amelyek fölött már a távolból száz meg száz dögkeselyűt és marabút látok a magasban körözni. Abban a reményben, hogy a hullamaradékokon esetleg marabút lőhetek, ismét a szép tóhoz megyek. Odaérvén, annak északi partján, tehát a hullákkal ellenkező oldalon füstöt latok. Murruó, öreg mászái kísérőm szóval-jellel megérteti velem, hogy ott vandorobók tanyáznak a kibokó-maradékokat füstölgetve. Érthetetlen előttem, hogy miért mentek a tó túlfelére; ezért félórai kerüléssel a tűz közelébe iparkodom és a sűrűségben beszélgetést hallok. Egy csapat vandorobót találok ott nagy meglepetésemre "egy óriási kibokó széttaglózásával elfoglalva. Midőn meglátnak, felugrálnak és a szokásos jambo val üdvözölnek. Magyarázatukból kiveszem, hogy a kibokót itt találták döglötten; a keselyűk árulták el nekik a helyet. Ez volt hát a harmadik súlyosan sebzett víziló, amelynek még volt ereje kimászni 3*
