Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423
IV. Ufíiumiból Kondoába. - Az első orrszarvú
UFFIUMIBÓL ICONDOÁBA 117 fölismerem, hogy ismét ott legelnek. Tegnap látván, hogy az erdő felé menekültek, ugy intéztem a dolgot, hogy a vadat lassú ide-oda járással mindinkább a meredek falak felé tereljem. Előbb jobbra küldtem Murruót, hogy a csapat ne törhessen ki arrafelé a falak alatt, hanem csak felém. Murruó mindig csodás könnyűséggel fogta föl jelekkel és pár ismert szóval adott haditerveimet. Ezalatt a gnúk figyelmét magamra tereltem és ugy tettem, mintha tőlük ferde irányban akarnék átvágni, mire ezek 100—150 lépésnyire tovább álltak a fal felé és ismét legelni kezdtek. Ez többször ismétlődött, mig egész közel jutottak a falhoz. Ekkor mintegy háromszáz lépésre lehettem tőlük és egyenes irányban sebesen feléjük tartottam, hogy jobbra szorítsam őket. A gnuk erre a fal alatt jobbra akarnak kitörni, de abban a percben fölbukkan előttük egy termita-kúp tetején Murruó és őrült ordítással, ugrálással az egész csapatot visszatereli. Én ezalatt egész erőmből futva megközelítem őket és az egész falka egymást tolva-nyomva veszett futásban és oly dübörgéssel, hog}' lábaik alatt a földet rengni vélem, közöttem és a fal között áttörnek. Schönaueremből az öt lövést utánuk eresztem az óriás porfelhőbe, amelyben a rohanó patáktól fölhányt kő, föld és fű repül szanaszét. Amint a porfelhő o-zladozik, először is egyet látok a földön vergődni, aztán még egyet törött hátsó combbal a falka után cammogni, végre egy harmadikat, amint a rét sásába félrehúzódni igyekszik. Mig Murruó az első gnut, egy gyönge bikát, boncolgatja, én a sásba húzódó sebesültet tartom szemmel. Sokáig mozdulatlanul áll a sásban, végre lefekszik. A helyet jól megjegyzem és egy órai várakozás után odamegyek. Mikor már ötven lépésre megközelítem, fölkel fekvőhelyéből, de egy nyaklövéssel csakhamar ismét a sásba fektetem. Az első golyó hasban találta a vén tehenet. Murruóval levágatom mindakét gnú fejét, farkát, sörényét és e vadászemlékek tekintélyes súlyával megterhelten a nem igen távol levő táborba küldöm, hogy onnan emberekkel térjen vissza a nyámáért. Én magam indulok a harmadik gnú után. A meredek fal mentén, az erdő felé nyomozom a falkát, mely után a vérnyom mindenütt jól látható. Már azt hittem, hogy az erdőben nehezen fogok ráakadni, mert a vér kevesbedik: midőn egy termita-kúpról körülbelül négyszáz lépésnyire megpillantom a gnú fejét a ritka, de magas fűben. Lassan közeledem a kész fegyverrel, hogy ha esetleg menekülni akarna, azonnal lőhessek. A gnú nagyokat fújva néz rám, de nem kel föl. Húsz lépésről meg akarom neki adni a kegyelemlövést homlokba; de mélyen találom, mire elbőgve magát, felugrik és nekem jön A támadásra mélyen szegett szarvai között nyaktövön találva esik össze négy lépésnyire előttem. Hazasietek, hogy gyorsan elköltvén ebédemet, pagazzikkal térjek vissza az elejtett vadért.
