Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423

IV. Ufíiumiból Kondoába. - A harcias gnú

UFFIUMIBÓL ICONDOÁBA 115 A gnú azonban észrevett és felém fordítja fejét. Ha mozdulok, mindkettő elugrik. A háromszáz méteres irányzékkal rálövök a gnúra; ez a lövésre helyben összeroskad. Gyorsan rádupplázok a még mindig elbukott ellenfelére bámuló hartebeeszt-bikára és ez is helyben marad. Ez volt a legszebb kettős teljes életemben. Murruó magánkívül van örömében és csodálkozásában. A gnú távolságát lelépvén, négyszáznegyvenét lépést számolok. Murruót a vadnál hagyom, hogy a két darabot vadászkésemmel lenyúzza, mig én a táborból pagazzikat küldök ide. Egyenesen a réten át, toronyirányban tartok a sziklák felé, amelyek aljában ütötték fel a tábort. Már sötétedik; amiért is aggódom, hogy a teljes sötétség beálltával bajos lesz a vadat megtalálni és hazahozni. Amint annyira közeledem, hogy már sátramat is látom fehérleni, sőt az alakokat is kivehetem, integetni kezdek; de senki sem vesz észre. Hogy figyelmüket magamra vonjam, öt lövést teszek Schönaueremből. Mikor aztán újból tölteni akarok, látom, hogy egy töltény sincs már nálam; a többit Murruónál hagytam. Most már annyira besötétedett, hogy a fehérlő sátor körül mozgó alakokat sem különböztetem meg. Még jobban sietek előre és egy mélyedésben térdig érő vadhere közepette egy tiszta vizű kis tavacskát találok. A tó partján egy gnú-bika legel, amely közeledtemre felkapja fejét, meglát és nyomban előreszegzett szarvakkal, gyors vágtatásban egyenesen felém tart. Aki már látta szabadban a gnú bivalyszerüen félelmetes alakját, nem fog csodálkozni, ha megvallom, hogy igen kellemetlen érzés fogott el, mikor elgondoltam, hogy töltényeim, késem Murruónál, én pedig egy kitűnő, de üres Manlicher-Schönauerrel a kezemben állok szemben a támadó gnúval. Csöndes megadással vártam, hogy mi lesz most? A gnú tíz lépésnyire vágtat elém és abban a pillanatban, mikor már én akartam félreugrani, megáll, nagyot fuj és sarkon fordulva elvágtat; ötven lépésnyiről ismét visszafordul és végre felemelt farokkal, büszkén tovaügget. Tekintve a gnií-bika ismeretes vadságát, a veszély elmultával nagyon mérgelődtem, hogy a töltéseket elhagytam, minek következtében egy visszaemlékezéssel gazdagabb, de egy biztos vadász-zsákmánynyal szegényebb lettem. A porterek előbbi lövéseimet mégis meghallhatták, mert nagy kiabálással közeledtek habozásomra. Megjelölöm nekik, melyik irányban találhatják meg Murruót, magam pedig egyenesen a tábortüzek fénye felé tartok. Onnan visszapillantván, lobogó tűzfényt látok messze a távoli sötétségben. Az előrelátó Murruó tüzet rakott, hogy a pagazzik megtalálják. Már rég megvacsoráltam, mire ezek a nyámát előhozták.