Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Vizslatanitás

64 Iáját. Azután kezdje újra vele az előbbi napon félbeszakadt vadászatot. Verés után nem kell az ebbel mindjárt kibékülni, de inkább a zsinegre kötni, s egy darabig haragban lenni vele. Ha az ember legtöbb súlyt ebe tanítására helyez, s a vadnak bővében van, akkor, ha vizslája fölverte a vadat szélességből vagy mohóságból, ne lőjjön rá a mester, bár ez kissé nehezen essék is — hanem dorgálja vagy veregesse meg vizsláját, — így az még jobban belátja, hogy hibát követett el. Ezt azonban csak eleinte tartsa szabályul, mert később, midőn vizslája már tökéletes, ilyes előforduló eset miatt nem lehet félteni a vizslát az elromlástól. És ha a vizsla nem hibás, indulatból, valamely más baj okozta boszúságból soha ne verje meg az ember az ártatlan állatot. Általában a vizsla legveszedelmesebb hibáját, a nyúl után való futást is, eleinte nem kell mindjárt a félig agyonveréssel büntetni. Mindjárt eleinte meglátszik, mennyire, mily nagy mértékben lesz bolondja a vizsla a nyúlnak. Ha messze többször elfut utána, egész az agyonfáradásig, súlyosabban büntetendő, de ha a már egy izben kikapott verésre emlékezve, csak megfutamodik, a míg szemeivel látja, s azután visszatér nagyon szégyenkezve, már ez annak örvendetes jele, hogy idővel le fog szokni e szégyenletes kicsapongásáról, s ez esetben mérsékelni lehet a büntetést. Ügyes vadászok egyszerre két növendéket is visznek magukkal, egyiket zsinegen, másikat szabadon. Ha a kereső aztán megáll valamit, a vezetett vizslának azonnal lelapulást vezényel, miáltal rászokik arra, hogy később, ha szabadon járnak mindketten, a mint látja, hogy a másik áll, nem rohan arra mohó kíváncsiság vagy irigységből, hanem azonnal ő is megállapodik, s várja a d olog kimenetelét.