Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Vizslatanitás

57 Egyébiránt az ilyen vizsla, mely az épen imént jelöltük hibában szenved, kevés reményt nyújt jövője felöl gazdájának; mert ez az élénkség, vagy helyesebben életrevalóság hiánya a kutyában, a mi — szintén mint az embernél — nem annyira tanulmány, mint természeti adomány szokott lenni. Jóravaló vizsla magától, mihelyt néhányszor mezőn volt, s vadat szagolt, mohón keresgél azonnal, s inkább a másik, az ellenkező, de vigasztalóbb hibában szenved, mely szerint t. i. a tért gazdája körül szeles buzgósággal futkossa össze, elannyira, hogy ebbe, mint az ördöglovon ülő gyermek a keringésbe, szintén beleszédül. Erre nézve a «lassan» parancsszóval kell mérsékelni őt, melyet a házi gyakorlatban is az «előre» vezényletkor lehet megértetni. A nyúl utáni szaladásról leszoktatni, minden egyéb tilalomszabály közt, a legnehezebb feladat. Erre nézve kétféle módot használnak leginkább a vadászok. Kik nem röstellenek a vezeték-zsinóron való tanítással vesződni, szelídebb uton érnek czélt, és részemről — állatkínzás elleni emberibb szempontból is — ezt tartom helyesebbnek. Tudniillik mindaddig vezeték - zsinegen tartjuk a vizslát, míg a nyúl utáni szaladása ellen biztosítva látjuk magunkat. Fölugorván előtte a nyúl, eleinte csak erősen rákiáltunk, ha ez nem használ, visszarántjuk a zsineggel s megverjük — «miért nem állj 9» szigorú s mérgesen súlyozott kérdések között. Ha másodszor, harmadszor is megfutamodik, a verést keményebbre fokozzuk. A másik drasticus, de kényelmesebb. Tudniillik vezetés nélkül menni ki a kutyával, s ha kiáltásra sem hagyta ott a nyulat, megvárván, míg fáradtan visszajön, s érezve hibáját, háta mögé sompolyog a mesternek: ekkor hirtelen megragadva őt, úgy végig verni, a mennyi-