Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Előszó a legvújabb kiadáshoz

Előszó a legújabb kiadáshoz, Az alábbi — ezelőtt 22 évvel irt — előszót, noha némely állításai, mint az, mely vadászati műnyelvünk s ebbeli szakirodalmunk kezdetlegességére vonatkozik, * meglehetősen túlhaladottaknak tekinthetők, mindazáltal mégis, csaknem szó szerint, meghagyandónak véltem e mü elején, főleg azért, mert azt hittem, hogy az olvasóra is örvendetes benyomást teend, ha ezen már félig-meddig történelemadatszerü elmélkedést olvasva, összehasonlítva a jelent az oly közel múlttal, fölkiálthat, hogy ime, hála égnek, e téren is csak haladtunk már észrevehetőleg; az óhajtás, mely itt kifejezve lőn, immáv jó részben teljesült; vadászati irodalmunk föllendült, nyelvmüvelésünk ez ága gyors fejlésnek indult, szóval, közművelődési haladásunk e téren is közel áll ahhoz, hogy e részben is az európai színvonalba sorakozzunk. De épen azért, mert még csak közelítünk ahhoz, nem szabad megállapodnunk, s ez a másik ok, a miért ez előszóban közölt buzdítás nem évült el egészen, s annak mellőzését nem tartám időszerűnek. A mi e munka többi lényeges tartalmát illeti, annak, úgy hiszem, csak alapossága mellett bizonyít a körülmény, hogy jelentősebb módosításokra nem szorult. A vadászat az emberiségnek egyik legősibb, legmaradóbb természetű foglalkozása, melynek alaptörvényei évezredek múlván sem változnak. 1*