Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

A róka

169 alkalmával, alig lehet a lakatlan vadonban valami mulattatóbbat, nevettetőbbet látni, mint a kis rókakölykök ugrándozásait. Ötven éves vadászmesterem következő adatot, mint hiteleset beszélte nekem. Megsejdítvén — úgymond — egy rókalyuk szaporodását, oda jó kora hajnalpirkadás előtt kiloptam magam, s egy kis ködmendarabot dobtam le a lyuk szélére, azután egy görbe fára ülve, csöndesen vártam, s jó idő múlva látom, hogy egy kis rókakölyök fölkapja a zsiros ködmendarabot, s azt ránczigálja. Csakhamar oda ért a másik, a harmadik, s valamennyi a ködmendarabon viaskodott egymással. Egyik elkapta, attól meg a másik rabolta el, s szaladt vele tovább. így egy kissé eltávoztak a lyuktól. Ezalatt magába a lyukba pedig egy hosszú zsákot dugtam, melynek száját otthon abroncscsal kifeszítettem, úgy, hogy a zsák szája a lyuk nyílását éj^en befogta. Most egyszerre tenyerembe tapsolni és hangosan lármázni kezdettem, mire a rókakölykek eszeveszetten rohantak a lyukba, s illetőleg a zsákba, mindenik előre törekedve s végén összeszorulva. Csakhamar ott termettem, s az öt rókakölyökkel telt zsákot, abroncsától szabadítva, végén bekötöttem, s nagy örömmel hazavittem. Ezek közül hármat elajándékoztam, kettőt magam neveltem, de csak az egyik maradt meg, a másik korán megdöglött. A megmaradt kanróka is, vigyázatlanságból, egyszer csak világgá ment. Azonban a nyakán volt karikát magával vitte. Idő múlva özönlött hozzám a panasz a falubeliektől, hogy a róka tűrhetetlen rablásokat visz végbe, és nem birják elejteni. Mintegy negyedévig kegyetlenkedett az én szökevény rókám X. mezőváros ólai fölött, s már valóságos lázadás volt kitörendő, melynek fővezérei az odavaló asszonyok s főleg szakácsnék lettek volna, kik az utczán