Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

A túzok

136 mellét; — beszélni nem szabad, csak halkan, de a szivek annál hangosabban dobognak. Már csak kétszáz lépés a távolság. Talán bevárnak. Most egy kis hajlásba értek a lövészek, honnan nem látnak rájuk a túzokok. Ki vele a haszontalan fogoly- vagy fürjsöréttel! — ha ugyan előbb erre történt a vadászat. A régi jó patriarchalis elöltöltőkből egymásután pödörgetik kifelé a fojtást, szedik marokra az apró sörétet, melyet a hevesebbek, ha nincs hirtelen kéznél a sörét-zacskó, földre szórnak. Egynémely keveselvén a lőport, erről is fölcsavarja a fojtást, s még egy féladaggal megtoldja. De az egyiknek rossz a fojtáshuzó csavarja a puska vesszőjén, s a másiktól kölcsön kér egy jobbat, az meg siet, fél, hogy elkésik, menti magát; majd az uton odaadja, úgymond. Amannak nincsen szatymája, mivel nem remélt túzokat látni, szintén a másiktól kér, de egyáltalán «nagy szeme van» mindenütt a szatymának ; többen golyóval töltenek kétségbeestükben, mások öreg nyulsöréttel — hiszen, ha közel várnak a túzokok, az is jó lesz. Emennek nem jött ki a pora a gyújtólyukba, gombostűt kér, hogy megszurkálja. Végre készen vannak, s megindulnak. A túzokok eltűntek. Altalános levertség. Egy jobban sejtő vagy élesebb szemű fölfedezi, hogy amoda a zabban vannak. Jól van, talán majd ott bevárnak. Két parasztkocsit találnak elő, vagy jobb esetben ökrös szekeret, erre mindnyájan fölrakodnak, s közelednek, már csak 70 lépésre vannak. A tüzesebb ifjak, vagy a kik szatymával töltöttek, javasolják a tüzelést, mert a túzokok kiértek a zabból, s nyugtalanságot mutatnak. Végre 50 lépésnyire beérték őket. — Tovább nem lehet tartóztatni a nemes ifjúságot, mert már a puska magától is elsülne. A túzokok nagy erőködéssel emelkednek fölfelé. Suttogva kiadja a parancsot a legtekintélyesebb vezető, kik lőjjenek a csoport közepébe, kik a szélsőkre. A puskák ropognak, egy-két túzok azonnal leesik, egy-kettő a lábát