Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

A vadkácsa és lúd

127 száraz földön eshetik meg, továbbá, ha tapasztalta előre a vadász, hogy a kacsák még jókor, teljes besötétedés előtt jönnek meg. A leshelyet azonban nehezebb jól megválasztani, mint bármely egyéb vadra nézve, megjegyezvén, hogy a les nem sárréten, vagy valami vadbőséges tavon történik. Mindenesetre vagy sík víz előtt, vagy száraz, járható téren álljon el a vadász, hogy a lelőtt vadakhoz férhessen. A leshely környéke a lesidő elteltével szorgalmasan átkeresendő a vizslával, hogy a netalán még tudton kívül elesett, vagy tudtunkkal találva leesett, de rögtön meg nem talált szárnyazott kacsákat megleljük, mert a sebzett vad csak közvetlen a sebzés után bír menekülni egy darabig, azután vérfogyás vagy a fájdalom következtében teljesen elgyöngül, s ha egyszer lepihent valahol, onnan, legalább a nehéz sebesült, föl nem kél többé. Egyedül, ha csak lehet, ne menjen vadászni kacsára senki, s vadásztárs hiányában inkább egy haj tót is vigyen magával, ez is jobb a semminél. A kácsák nagyon szemesek, s a sík vízen épen be nem várnak. Ha tehát a víz oly széles, hogy a túlsó felére nem ér át a lövés ereje, akkor a hajtót kell túlról küldeni, eminnen pedig valami part, árok vagy bokor mögé rejtőzve, várni az eredményt. E fortély sem sikerül mindig, sőt az esetben már épen igen ritkán, ha a rejthelybe menni másként nem lehet, csak úgy, ha a kacsák észrevették az embert. Akkor a hajtó működése daczára sem jőnek elő a sík vízre. A vizslát rá kell szoktatni, hogy a jó távol, a túlpart felé leeső vizi vad után is vizbe ugorjék, s azt elhozza. A tüzes, jó vérű uszkárt erre nem nagyon kell nógatni, kevésbbé buzgó természetű ebet azonban, ha egyéb biztatás sikertelen, az illető hely felé irányzott vak-lövéssel is