Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

A vadkácsa és lúd

122 is túl nem haladt rajza után térjünk azon szabályokra, melyet az egyes vadászatkedvelőnek tudni hasznos, hogy kisebb nádasok, mocsárok, folyamok, vizállásos rétek, kiöntések, csatornák körül sikerrel vadászhasson. Mindenekelőtt szóljunk a vizsláról, mert vizi vadászaton az elhozásban gyakorolt eb nélkülözhetlenebb, mint a vadászat bármely egyéb neménél. Utóvégre minden szárazi vadat lőhetjük ebek nélkül lesen, cserkészve vagy bogarászva ugrásában, röptében és ha elejtettük, meg is találhatjuk, még a sebesült vadat is könnyebben; míg a vizén lőtt vad megtalálása, elhozása legalább is mindig kellemetlen, legtöbb esetben pedig teljes lehetetlen. Azért hát oly vidéken, hol a műkedvelőnek alkalma van vizén vadászni, szoktassa kutyáját még kölyök korában a vízhez. Vigye csatornák vagy kopolyákhoz, dobja bele abba, természetesen eleinte csak meleg idővel, s ha az elhozásban már gyakorolva van, mindjárt a vizén való elhozást is gyakorolhatja vele. Később, midőn a kölyök kutya erősebb, a tavaszi s őszi hidegebb vizekbe ugrassa, hogy teljesen megerősödvén, utóbb a téli jéghártyás víznek is neki menjen. E czélra finomabb fajú vizsla hiányában ne átalljon akármi ebfélét használni, ügyes idomitással még a gorombább szőrű bastard vagy pumi is jobb a semminél, az uszkár pedig épen igen alkalmas e czélra, tanulékonysága és buzgóságánál fogva. Ott, hol a vizi vadászat a főczél, a vastag bundáju, lengyelfaju ebeket tanítják be vizre, mely a téli ártalmas fáradalmakat is jobban kiállja; azonban, a hol a vizi vad csak mellékes és esetlegesb ága a vadászatnak, külön vizi kutyát tartani költséges és czélszerütlen volna, mert ezek kevésbbé mérsékeltek, a megállásra nehezebben taníthatók, s a vadat jobban összerágják. A mint már a vizsla a házi idomításon keresztülment, frissen lövött szárnyas vadat el-elrejt a gazdája