Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

XII. A szabad Jegestengeren és Finnmarken fjordjaiban

pH szik, melybe a szigonyágtartó csavarható, elég erősen arra, hogy a gránát a kilőtt szigonyról mindaddig le ne váljék, míg a robbanás be nem következik. A granátba a szigonyágtartón át üvegcsövecske (ac) nyúlik, telve tömény kénsavval, melynek a puskaporral való egyenes érintkezését egy lyukas csavar pereméje zárja el. Az üvegcsőben van azután chlórsavas kálium és czukorkeveréket tartalmazó kaucsuk-tekercs (kc), melyből fémcsövecske szolgál a fentebb említett lyukas csavar nyilásán keresztül a gránát belsejében levő puskaporhoz. Az üvegcső annyira áll ki a gránátból, hogy a tengelycsapok (t) körül mozogható szigonyágak vége közé kerül, melyek a szigony rendes állásában, tehát kilövés előtt, (v) pontban gyengéden reá feküsznek. A szigonyágtartó (s^t) szintén vasból van — 41-ik kép — s egy főrészből, magból áll, a melyen a négy szakás szigonyág külön tengelycsapokon (t) akként mozog, hogy becsaptathatók, ellenállás esetén pedig kiugrók. A szigtmyágak szakás végei becsaptatva, a tartó alsó részén levő bütykökön (b) pihennek. Ha a granátszigony merev, egységes készítmény volna, nagyon természetes, hogy a bálna testébe fúródván, a megsebesült óriási erejű állat ide-oda rángatódzása következtében könnyen széttörhetnék. Ez a rossz oldala ugy van mellőzve, hogy a szigony nyaka, illetőleg a szigonyágtartó vége, a nyéllel (ny) könyökbe járó, vagyis két gyűrűvel (ly) lánczszerü összeköttetésben áll. Kilövés előtt, sőt mindaddig, mig a szigony a bálnába bele nem vág, ennek a szerkezetnek mozogni nem szabad, éppen azért agyürü (ly) alsó végére egy kis vascsap (cs) van forrasztva, mely a nyél mélyedésébe (m) beleillik (41-ik kép, II.). Az által, hogy a csap e mélyedésbe, mint ágyba helyezkedik, és hogy a szigonyágak a bütykökre támaszkodnak, a