Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431
XII. A szabad Jegestengeren és Finnmarken fjordjaiban
3 1 0 nis — úszkált ott, hátaszárnyuk s felső testük fel-felbukkant, eltűnt, s a mint lélekzetet vettek, fujtató szavukat hallatták. A part sziklái közül sokáig lestem egy fekete lummát is — Uria grylle, — mely jó lövésnyire elénk szállott. Megfigyeltem, hogy lebukva legtöbbnyire 70 másodperczig maradt a víz alatt, s mielőtt elmerült volna, folyton a víz alá kapkodta fejét, élelem után kémlelve. Lebukásnál mindig szárnyait is igénybe vette, mintha bele repülne a vízbe. Sok üres bukdácsolás után végre valami nagy szemétfélét hozott a felszínre, de zsákmánya akkora volt, mint maga a madár. Folyton eleresztette ezt a látszólag tengeri moszatból álló szemetet, azután utána kapott, megrázta, s megint eleresztette. Ezt a játékot egy negyed óránál tovább folytatta, nyilván a tengeri növényzet szálai közt rejtőzködő parányi állatkákat szedegetve ki belőle. Visszaérvén a part azon részére, honnét a horgonyzó «Sirius» látható volt, zsebkendőinkkel integettünk hajónknak, mire egy matróz ladikra szállt, hogy értünk jöjjön. Nem értünk azonban még hajónkhoz, mikor a vadsői vámfelügyelő ladikjával találkoztunk, ki épp akkor indult ki a fjordba feleségével s szives biztatással angolul felszólított, nem-e tartunk vele halászati szerencsét próbálni? Puska is lévén nála, vadászatra is kilátást nyújtott, így hát nem sokat gondolkodtunk, hanem átszálltunk csónakjába. Felesége csak norvégül értett, vele hát nem igen beszélhettünk, maga azonban folyékonyan kezelte az angolt, s így könnyen el voltunk egymással. Sok érdekes dolgot mesélt az itteni életről, s mint szenvedélyes halász- és vadásznak, természetrajzi ismeretei is voltak, még pedig életből merített tapasztalatok nyomán; sőt a madarak preparálásával és gyűjtésével is foglalkozott. Norvégektől alig várható túlságos közlékenységgel, mindent elmondott, a mit leginkább óhajtottam megtudni, s élénk
