Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

IX. Egy hónap Tromső szigetén

244 sos, düledezett sziklákból áll s vagy 30 méternyire mered föl. A szirtek fölött tengeri sirályok jajgattak, fellibbenve, lecsapkodva, s LÖKKÉ megerősített abban, hogy itt fészkelnek, mert szedte tojásaikat. A vízi szalonkák fütyülése közt, mely a partokról átszólt hajónkhoz, közeledtünk Tromső városkához. Utolsó töltésemmel egy lósirály életét oltottam ki, a mit megbántam, mert most a csónak előtt kirajzolódott a szép jeges récge — Harelda glacialis — tarkatollú, hosszúfarkú gácsérjának alakja, s nekem nézni kellett a szép szárnyast, mennyire vár be, mikor az ember nem tehet benne kárt — csak egy fél töltésem volt. Hajnali 6 óra volt már mikor szobánkba toppantunk. LöKKE-nek odaadtam kialkudott bérét s megtoldottam néhány koronával s 50 db tölténynyel. Nem a pénznek, hanem a töltényeknek örült s becsületességében a feles koronákat visszaakarta nyújtani, mondván, hogy tévedésből többet adtam neki. Arcza egészen kigyulladt a megelégedéstől, tekintete azonban elérzékenyült, látszott, hogy igazán odaadóan ragaszkodott hozzánk és fájt neki a búcsú. Azután mind a két kezével megragadta jobbomat, háromszor is melegen megrázta s egyszerű bensőséggel mondta «

Mange lak», «Far vei, leb vei» (sok köszönet, utazzatok, éljetek jól). Meghatottak e közvetlen szívből jövő hangok ez ember ajkáról, ki ragaszkodóan minden kapzsi érdekeltség nélkül teljes erőből rajta volt egész itt létünk alatt, czéljaink előmozdításán, soha el nem fáradva, mindig buzgón, kitartóan és kedvvel dolgozva sikerünk érdekében.