Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

IX. Egy hónap Tromső szigetén

2)4 sebesen ismétlődő hangsora, mely szólás inkább kifejezi e tarka madár folyton mozgolódó nyughatatlan természetét. A kavicsos, meztelenebb pontokon s a kis vízállások körül a kis és nagyobb parii lilék — Aegialitis hiaticula és fluviatilis — futkároznak, behúzott nyakkal, egér gyorsan, hogy vékonyka lábszáraik alig látszanak a sebes vetegetésben, ha pedig közeledünk feléjük, egy-egy szárnyukat lebocsájtják a földre, farkukat legyező formán kissé behúzzák s egy lábon sántikálnak, czammognak a kövek közt — így akarván figyelmünket fészkük tájáról elvonni. Talán erre a sajátszerűségére czélozott alföldi népünk, mikor e kis lilét c\ankó csirké-nek keresztelte. Ezek mellett nagy mennyiségben élt itt a legkisebb, verébnagyságot sem érő parti szalonka — Tringa Temminckii, — mely lépten nyomon tirregve kel az alacsony gyepből, hogy csakhamar ismét beszálljon. A felfel reppenő s levágódó madárkák bizonyos távolban azt a benyomást tették reám, mint a vörös és kékszárnyú, kopár erdei utakról felkapó szöcskék, melyek pirregve felemelkednek s mintegy ivben esnek vissza a földre. Daczára a szorgos keresésnek, egyetlen egy fészket sem birtam itt találni, de ehhez több idő is kellett volna, mint a mennyivel most rendelkeztünk. Feleségem a tengerparton megtölté táskáját különféle kagylókkal, mire azután hajóra szálltunk s a part mentén haza felé tartottunk. Az öblözetekben bár hová néztünk, alig tudtunk betelni a sok dunnaluddal, különösen sok pelyhes fióka sipákult az algás kövek közt mászkálva piüp, piüp formán hivogatva. A tengeri szarkák pedig a parton futva követték ladikunkat szintén szólva, sőt bosszankodva, hogy még mindig zavarjuk őket. Békében maradhattak, egyet sem bántottam, csak egy magasan szárnyaló ezüstös sirálynak — Larus argentatus — szegtem útját. Azt azonban nem