Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

IX. Egy hónap Tromső szigetén

233 dozva — a mi tekintve ezek sikos, algás voltát, meglehetős nyaktörős vállalkozás volt — értünk a szárazra. Tysnaes jellegét kavicsos gyep teszi, melyen itt-ott kagyló törmelékek halmaza hever, a laposból kisebb tócsák vize csillan föl és elmocsarasodó foltok. Messzebb egy néhány kisebb emberi tanya házikói fehérlenek, jótávolban egymástól. A zöld gyepest temérdek virágzó Ranunculus sárgítja meg, az egész térség fölött pedig ugy 'A méter magas réteg, mint a leverődött füst vagy a mélyen járó köd borong. Megismerkedünk avval a parányi állatkával, mely itt a magas északon valódi istencsapás s az ember alig védekezhetik ellene, oly tömegekben támad reája. A szúnyogok — Culex pipiens — milliardjai ezek. melyek petéi a tundra mocsaraiban, vízállásai táján teleltek s a nap hevében életre fakadtak. Eddig nem éreztük szemtelenkedésüket, ma találkozunk velük először. Nem régiben kelhettek ki, mert csupa zöldes példány lepte testünket s nem is éreztették fájdalmas szúrásaikat — mellesleg megjegyzem, hogy az öreg szúnyognak is csak a tojói csipnek — de azért igen terhünkre voltak, mert szivarfüst, legyezés daczára, mint a sűrű por ugy szálltak ruháinkra, arczunkra, kezeinkre s ha ezeret simítottunk le magunkról, más ezer rögtön az elpusztultak nyomára telepedett. Tysnaes táján, főleg a láboló fajokat véve, gazdag madárélet lüktet. Fölöttünk a kecses reptü sarki csérek szállonganak, hogy a tenger felé látogassanak el, mindenfelé szárnyra kap az iszaposból a piroslábú vyi szalonka, ijjedt fütyülésével itt is az az őrködő, veszedelmet jelző madara a többi szárnyas társaságnak, fiókáit vagy tojásait félti, nagy körökben röpköd hát körülünk, dallamos szavába bele játszik a tengeri szarkák egytagú kvihp, kvihp, kvihpje vagy a vik szótag