Boér Miklós - Führer Miklós: Erdőben, tisztáson , Ellesett apróságok a természet világából / Budapest, Nagel, 1905. / Sz.Zs. 1710

Téli szerelem.

Amíg a nagy erdőt szerte barangolom, mindezeket sorba ekkép elgondolom s a lelkem némán mond el egy imádságot, mely beöleli a széles nagy világot. A természet egész roppant nagy világát, melynek minden pontján e törvényt imádják s ez örök törvénynek szentségében élnek: állatok, emberek, csúszómászó férgek ... Itt a közelemben sápadt, beteg ember, kopottas ruhában, száraz galyat tördel. Köti egy csomóba, veti a hátára és serényen indul a maga útjára . . . — Hova oly serényen? — kérdezem szánólag. Szegény a tehertől csak röviden szólhat Röviden mondja el, amit szíve érez: siet fázó, beteg kedveséhez . . . — Ott a kicsi kunyhó, a falu legvégén . . . Oh, ha szárnyam volna, hogy hamarabb érném! ... Aztán szalad, szalad . . . Lelke már rég ott van, a szalmás kunyhóban, az ágyas sarokban ... Benyit » . . Nem is szólhat, már hallja, hogy „fázom!" — Pedig itt meleg van; láng gyúlt a parázson . . . Melegedj föl, édes drágaságom! . . . Egy hang sincs több . . . Néma a kis kunyhó = 42 =