Boér Miklós - Führer Miklós: Erdőben, tisztáson , Ellesett apróságok a természet világából / Budapest, Nagel, 1905. / Sz.Zs. 1710

Őszi hajnal.

Körültem minden nyugszik. Nincs szellőlebbenés, nincs lombrezgés, nincs egyetlen hang, mely a természet tevékenységéről beszélne. Még minden pihen, mély álomban szendereg; de csak néhány perczig. A napfelkeltét többnyire ilyen néma nyugalom előzi meg. Az éjszaka mindjárt elillan s csodás fényözönnel fölkél a mindent éltető nap . . . Hideg van. Az öszi pázsit zöld bársonya az éjjel megfehéredett. A természet nagy bánatát jelzi ez a változás; lenge, fehér patyolatot ölt sugára, a nagy gyász jeléül. Az utolsó virágok is haldokolnak. Még csak szülőanyjuknak sugárcsókjaira várnak s azután csöndesen búcsút vesznek a mozgó élet színterétől, ahol ök képezték az ezer változatú szépséget, a szerény egyszerűségtől kezdve a hivalkodó hiúságig. A virágok a föld költészete. Mintha egy bánatos dal utolsó akkordjai oszlanának szét a végtelenben, mikor az ősz sápadt arczú virágai temetkezésre, álomra készülnek s gyönge testük beleolvad az örökanyag hatalmas szervezetébe. Az erdő már nagy sárga foltokkal jelzi a közelgő temetést; a halál pírja ez a haldokló természet arczulatán. Itt-ott már lehullott — 130 —