Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Újfalvi Sándor (Élet- és jellemrajz)

XII dözött czélba és madárra. Tizenharmadik évét járta, midőn atyja, Belső-Szolnok híres alispánja, gazdája és vadásza, egy elnyűtt, apró seréttel töltött rozsdás kis vadászfegyvert vállára akasztván, legelébb vitte magával nyúlászni a falu alatti torökbuzák közé. Az első zajos jelenetre, mint minden vadászt, őt is megrohanja a vadászláz, nem lát, nem hall többé, midőn a szük ösvényen megvillámlik előtte valami. Fegyverét oda süti, nem irányozva, csak ugy puffra. Lövése után nem soká ott termettek a kopók s a csapát tovább vive, tőle kevés távolságra elhallgattak és berregni kezdettek. Atyja hamaráb oda ment; mire ő is oda ért, izmos farkast talált atyja előtt elterülve, Minden bírálaton alóli nyomorult kis fegyveréből a véletlen két szem serétet furt át a farkas szívén. Atyja búsan fogadta. — „Na ficzkó! mond utóbb: nagyapád és atyád is jól lőttek, de te soha sem ejtesz el már vadat, mert tudd meg, hogy a ki első lövésre farkast ejt, az más vadat soha sem érhet!" Ez előítélet sértette a fiú büszkeségét s »azért megfeszített igyekezettel tört rá, hogy magát jó lövővé képezze, Mind a mellett is sokáig gyengén lőtt s tán örökre koczapuskás marad, ha később egy cseh születésű, kitűnő jó lövő vadászlegénye ki nem képezi. És most vadászszenvedélye mind inkább erősödött, mert jó lövés mellett a vad is sűrűn kereste. A pisztolyozást is nagy szenvedéllyel űzte s olly tökélyre vitte, hogy Wesselényinél egyszer fogadásból báró Pölnitz pipáját tizenkét lépésnyi távolból kilőtte szájából. E szenvedélyével egyenlő lépést tartott a lovaglás, melly a jó vadásztól rendesen elválhatlan. A sport más nemei iránt is élénk részvéttel viseltetett s különösen a halászatot kedvelte. Mind ezt annyival inkább tehette, mert hivatalt soha sem vállalt. Azonban ez nem részvétlenség volt a közügyek iránt, hanem függetlenségi vágy. Az ellenzék soraiban küzdve megelégedett a hazafi és táblabíró czimmel. Megyéje ifjabb nemzedékére nem csak a nemesb férfias mulatságok terjedését illetőleg hatott, hanem más tekintetben is. Barátságban vagy közel ismeretségben lévén a két haza nevezetesebb szónokaival és államférfiaival, minők Széchenyi, Deák s kivált Wesselényi, ki mint egyik legbensőbb barátja sokszor meglátogatta — s íróival mint Kisfaludi Sándor, Vörösmarty és Bajza — sokat tett körében a politikai és irodalmi érdekek iránti részvét fölébresztésére nézve. Valóban Újfalvi az erdélyi nemesség egyik legkitűnőbb példányképe. A ki romladéki falusi jószágán meglátogatta, soha sem feledte el a ritka, szorgalmas gazdát, jó barátot és hü hazafit, a szevedélyes va-