Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Vadászrajzok. Havas Sándortól - III. A Bikk

46 A BIKK. bentheti, mi természetesen csak akkor történhetik, ha a helyet, hová az időnként levágódott, magának jól megjegyzé s vizsláját röviden bo­csátva, hozzá lehető óvatossággal közeledik. Én azonban saját tapasztalásom után a fönebbi módok egyikét sem ajánlhatom. A lesállás és meglopás nem úrvadásznak való s azokat leginkább csak olly vadászok gyakorolják, kik folytonosan az erdő­ben tartózkodnak ; a cserkészet pedig olly bizonytalan valami, hogy attól néhány napi fáradságos kisérlet után — mellynél legnagyobb baj az, hogy az ember a sűrűben cserkésző vizsláját szemmel mindig mégsem tarthatja — hamar elmegy a legszenvedélyesebb vadásznak is a kedve. Legbiztosabb s legtöbb éldeletet nyújt a császármadár megejtése a hivás által; késő ősszel, este felé, midőn a derek már beállottak s a mogyoró- és juharfának levelei sárgulni s hulladozni kezdenek, october derekától, egész november közepéig hívó síppal ellátva, mindennap el­mehet a vadász olly helyekre, hol a foltot megsejté. Mégis általános sza­bályul ajánlhatom, hogy a felleges sőt esős időt válassza a v&dász s minél hűsebb és borultabb a légkör, annál bizonyosabb a jó eredmény. A hívó síp a libának vagy pulykának vékonyabb szárcsontjából, vagy pedig ezüst és fehér réz lemezből készül; ez utóbbinak egy hüvelyk hosszú és fél hüvelyk széles vékony lapja középütt összehajtatván, egyik lapja középütt kis lyukkal láttatik el s az átlyukasztott lappal kifelé az aj­kak közé illesztetvén, lehelletszerü fúvással bárki és kevés gyakorlat után könnyen megtanulhatja a császármadár süvöltéseinek utánzását. Biztos rejtet választva s lőfegyverét készen tartva, lehető legnagyobb csöndben és szakonkénti megállapodással kezdi tehát a vadász a csá­szármadarat hívogatni s ha ez közel van már, az első második hívásra a haraszt megzördül. Többnyire felelni szokott s az ember már mesz­sziről hallja a száraz levélhulladékon előcsörtetni. Sokszor azonban mindig közelebb gallyazva, ép azon fára kap, melly alatt mozdulatla­núl állunk s kémkedve nyújtogatja nyakát jobbra balra s lefelé, hogy vélt társát meglelhesse. Nem egyszer történt, hogy a vadász háta mö­gött, vagy olly közel hozzá jelent meg, hogy ez akár kezével is meg­foghatta volna. Midőn a haraszt halkan megzördül s a nesz szakonkint köze­ledik, akkor áll be a vadásznak valódi éldelete. Lőfegyverét ka­póra s a nesz irányába tartva, kellemes feszültségben várja a pillana­tot, midőn a nagyovatosan elősiető madár lőtávolra jő. Ha azonban a csörtölés hirtelen megszűnt, vagy a madár szárnyra kel, mielőtt a va-

Next

/
Thumbnails
Contents