Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Újfalvi Sándor: Erdélyi vadászatok és vadak (Nagyobb munka töredékei)

342 ERDÉLYI VADÁSZATOK redek megmászása alatt jól megizzadván , csipős széllel szemközt öt egész órát mozdulatlan kelle helyt állni. Az illy csiklandós érzést a neki törődött szenvedélyes vadász jól kitüri, de a szokatlan s főleg vasárnapi vadász pokoli szenvedésnek nevezi. A hosszú hajtás délután késöcskén végződött. Dúsan fizetett, mert 29 özet és egy hatalmas vadkant hoztunk ki belőle. Mintha ép közgyűlésen lettek volna az őzek, olly szokatlan nagy számmal találók együtt. Az elhullottakon kivül négy megsebzett őzet habsolt fel a kopófalka s legalább 14 darab tört ki sértetlenül; a kopaszon látók őket végig iramlani. Ezenkivül egy izmos medve gonoszúl meglyuggatva kihaladt a puskások között. A hajtás folyamán összesen 105 fegyver szólott, apróbb csatárláncznak is megjárta volna. A kijelölt dombon egybegyülekezve, a fellobogó tűz mellett melegítők kifázott tagjainkat s nagy áhítattal várók a tarisznyásokat étvágyunk csillapítására. Mi közt az öreg kalauz puskás, atyámnak különös kedvencze, melléje sompordált s lassú hangon fülébe súgja : „hogy csakugyan Isten elleni vétek lenne a megroncsolt medvét annyiban hagyni, mert véres csapásai után nem viheti messze és az ormon túl felőli csekély kis hajtásban egymásután megtörhetnök." Kecsegtető szavai jól hangzának s a nagy tapasztalású és figyelmű embert kiforgaták sarkából : és további gondolkodás nélkül jelt ada az indulásra. Illy fáradtan s éhgyomorral azonnal felszökdösénk a tűz mellől és a csekélynek keresztelt kisded hajtást körülfogtuk. Megmagyarázhatlan mulasztásból senki sem tekinté meg óráját, mi által az időt ki lehetett volna mérni. Azonban még félig sem jött ki a hajtás, midőn az éj reánk borúit, még pedig olly hirtelen, hogy állásáról senki sem mozdúlhatott. Megjegyezve, hogy havastetön alkony nem létezik, ott a nappalt rögtön éj váltja fel. Eltem hosszú folyamán sok álmatlan éjet virasztottam, de illy borzasztót, a végtelenséggel határosnak tetszőt soha sem. A meredek bérez mászása alatt facsaró vizre izzadva, egy lehende köpennyel, tűz nélkül, hideg vékony széltől szabadon vágatva, a jó reggel óta minden étel nélkül s a sok izzadás után kinzó szomjtól tantalusi módon gyötörve, a sebes patak zubogását a mélységből érintetlen kelle hallgatnom, mert a borzasztó sötétség miatt nem hogy oda leereszkedni, de bár mozdúlni sem lehetett. Alomról szó sem volt, már csak azért sem, mert két szomszéd lövésztársammal olly keskeny hegygerinezre valánk felszorúlva, hogy bár mocczanni sem lehetett a nélkül, hogy a feneketlen örvénybe zuhanásnak magunkat ki ne tegyük. De mindezen