Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Újfalvi Sándor: Erdélyi vadászatok és vadak (Nagyobb munka töredékei)

306 ERDÉLYI VADÁSZATOK időben, a vadászkutyák felügyeletén kívül, a konyhára a nagy tökéből fát hasogatni, azt behordani, pecsenyét sütni, ebéden s vacsorán tányért mosogatni, sertést hizlalni és gyümölcsöt aszalni: mindez a peczér dolga volt. Tehát jól kijutott a része. Állása az udvarban a legalárendeltebb; de a házi uron kivül senkitől parancsot s függést el nem ismert. 0 maga senkinek, de más sem parancsolt neki. Ezen független állás a peczérekre olly csáberővel hatott, hogy állásuk elhagyására vagy megváltoztatására csak nagy elerőtlenedés, sérülés vagy ambitiójuk megsértése birhatta. Mi leginkább onnan magyarázható, hogy a czigány peczér a nevetségig aristocratikus ambitiót fejtett ki, mit nagyon egyenes állás-, a fő magasan hordása-, handabandázás-, sebes beszéd-, feszes taglejtés- s még a hang csínján kiejtésében is félreismerhetlenül fel lehetett rajta s modorán találni, miről többé ha le akart volna is mondani, már nem tudott. Jellemzésére egy esetet hozok fel. B. B—a egy távol eső birtokát, mintegy harmincz évvel ezelőtt, egy tehetős zsidónak haszonbérbe adván, ló, marha és más instructus fundus közt ott hagyta Virág Peti öreg czigány peczérjét is hat kopóval, lelkére kötvén a haszonbérlőnek, hogy főleg ez utolsókra kitűnő figyelmet fordítson s lehető legnagyobb kedvezményben részesítse, mert Istenben boldogult atyjáról szálltak reá e becses clenodiumok. A zsidó természetesen ott kezdé, hogy szép halkkal minden uri fogást, a mi fényűzésre, de nem jövedelmezésre szolgált, eltörölgetett. Legelébb is felhagyá a nagy konyhát. Ezután az öblös étteremből az avatag bútorokat és faláról a családi ősök s nagyobbszerü vadászati jelenetek képeit a ház hijjára felhordatván, a termet gabona raktárrá forditá. Az újítások nagyon bánták az öreg Petit, főleg az étterem nélkülözése, mellyből az úri fényes ebédek alatt, tányérmosogatás közt, sok jó falat jutott részéül. Elégületlenségét nyilvánitá is minden alkalommal, de a zsidó reformjaiban hallgatva tovább haladott. A vén peczér mind békétlenebbül rázta fejét, de csak tűrte. Végre a zsidó a konyha előtti ágas fáról az ebédre és vacsorára jelt adó csengetyüt levette s hogy el ne lopják, a ház hijjára felhelyezé. Minden egyebet búsan, de békével tűrt a jó Peti, azonban hogy ö azt a csengetyüt, melly látható emlékjele volt a boldog múltnak s mellynek bájhangjára hajdan száját annyiszor megnyalta, még csak ne is láthassa többé, ezt már el nem viselhette. Előszedte rozsdaette kis fegyverét, borzbőrtarisznyáját, öblös kürtjét; a kopólánczokat mérgesen dobá a zsidó elé s könnyes szemekkel vőn búcsút a kastély kapujá-