Betléri vadászatok , kivonat a "Rozsnyói Hiradó"-ból 1879-1904. Rozsnyó [Rožňava] , Görbics, 1908. / Sz.Zs. 1408

, — mennyiben egy császármadarat több mint nyolcvan lépésnyi távolból golyóval hozott aggatékra. Alkonyodni kezdett, midőn a vadásztársaság az éjjeli tanyául szolgáló erdészlak felé vette az útját s vadregényes táj szépségeit élvezve a valóságos tavaszi enyhe időben oda megérkeztek. Itt azonnal hozzá láttak a szekereken beszállított vadak kizsigereléséhez s a medve lősebeinek megvizsgálásához, mi végből Andrássy Manó gróf elnöklete alatt fáklyafénynél egy rögtön itélő bíróság ült össze, melyben az uradalmi orvos Maurer Arthur dr., ki a vadászatban szintén részt vett, az urak felhívására vállalta el a szakértő szerepét s az e vadászaterületen divó helyi szokás alapján, a vad testébe behatoló első golyó tulajdonosának Odescalchy Géza hercegnek iléltetett oda a ritka szép zsákmány. Az igen szép bundával ellátott rendkívüli nagy örvös medve hossza kétszáz­harminc centiméter, súlya közel a két métermázsához volt s tulajdonosa, mint első zsákmányát, kifogja tömetni. A bíróság Ítéletének kihirdetése után a hercegi vadász — szokás szerint — avattatott fel medvevadásznak. Érdekes felemlíteni azt is, hogy a hajtók között Várady László az a szilicei legény is részt vett, a ki a keresett fenevadnak második áldozata volt s hegedő félben — kötés alatt levő sebei dacára sem volt visszatartható attól, hogy esküdt ellenségének üldözésétől elmaradjon. Ez a fiatal legény körülbelül két hét előtt, az erdészszemélyzet által tartott hajtóvadászat alkal­mával bukkant a csonka medvére s amint az reá förmedt, futni kezdett előtte, futás közben azonban vissza nézett üldözőjére s megbotlott egy gyökérben és mire felszedelőzködött volna, a medve beérte őt. A szegény fiu fekvő helyzetében fejére húzta gubáját s rugdosással kisérlette meg a medvét távol tartani magától, mely egyik hátsó lábának hiánya folytán karmait nem használhatta, csupán fogait ; ezekkel marcangolta a legénynek karjait, a ki kétségbeesetten kiabált segélyért, majd pedig a midőn a hozzá közelálló puskás erdővédek és fejszével ellátott hajtók segélye elmaradt, fel hagyott a kiabálással és rugdalódzással s még akkor sem moccant meg, a midőn a fenevad combjába mártotta bele fogait. És ez volt a szerencséje, mert a medve — szokása szerint — nem bántotta többé látszólag élettelenül fekvő áldozatát, hanem tovább cammogott három lábon, a nélkül, hogy a megrémült erdővédek ártalmatlanná tették volna. A szegény fiu testén körül­belül husz narapási seb van, de minden utóközvetkezmények nélkül kigyógyul belőle. Andrássy Manó gróf egy nagy bankótapasszal járult hozzá sebeinek behegesztéséhez. Másnap a jósafői Bükkös, azután pedig a Verő erdőrész lett meghajtva, de a csonka fenevadra nem lehetett reá akadni ; itt is mindjárt az első hajtásban csapat számra bolyongott a disznó, de a rossz szél miatt mind visszacsapott és csak egy óriási fekete kan került lövésre, az is elmenekült könnyű sebzésével. Harmadnap Andrássy Manó gróf hozott két lövésre L : V 52

Next

/
Thumbnails
Contents