Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Utolsó találkozás

89. holmim, különösen jó leilei burgundimat tartalmazó láda sorsa iránt, azt azonban a németek, Joskó előadása szerint, birtokukba vették. Hát váljék egészségükre, gondoltam hozzá, mert mást úgysem tehettem. Joskóval folytatott megbeszélésem csakhamar a vadállományra terelődött át, a derék ember elmondta, hogy minő csalafintasággal mentette meg szép siketfajd-állományunkat a Holocseszka és Pecsenyizeszka havasokon, ahová a vadászatért erősen rajongó német tisztek igen vágytak, de hát Joskó adta a butát, mint aki sohasem látott siketfajdot életében. Ezt hát megmentette volna, de nem sikerült az évtizedekig annyira óvott szarvasainkat megmenteni, amint azt alább látni fogjuk. Még aznap kora délután felmentem a foreszoki völgybe, ahol kanyargós cserkészutaink helyébe ágyúk és más nehéz hadieszközök vontatására alkalmas, kitűnő utakat építettek a németek. Kies vadászházunk eltiint, hiszen a fölötte levő havas volt hónapokig a legádázabb küzdelem színhelye, amelyről a Höf er jelentéseiben annakidején annyit olvastunk. A legszebb erdőrészletek letarolvák s a havason szemben állott a két ellenséges drótakadály, amely oly sokáig képezte a titáni küzdelem központját. Itt szarvasról szó se lehetett, inkább a kíváncsiság vitt fel arra a helyre, amelynek jóformán minden sziklája vérrel volt öntözve. A

1 drótakadályok közt bolyongva, egy német rohamsisakot találtam, amelyen a golyó átfutott