Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Utolsó találkozás

87. Remek szép őszi napon, egyszál kabátban hajtottam ki a már magaménak tartott kozmescseki vadásztanyához, de nem volt időm gyönyörködni a felséges, vadásznak való időben s a természet szépségében, mert bizony volt mit nézni azon, amit a háború vandalizmusa s a velejáró rombolás okozott. Az óriási területen fekvő község egész utcái lerombolva, égetve, egyes helyeken a tüzérségi állások fedezékei, elhagyott drótsövény-akadályok, a „Spanische Ritter"-ek, majd egy-egy nagyobb kaliberű ellenséges ágyú golyójának helyén képződött, immár békalencsés tengerszem bizony elfoglalta a szememet. Bár az orosz hadsereg összeomlása már jóval előbb megtörtént s a hadműveletek az orosz fronton tudvalevően megszűntek, mindazáltal Kőrösmezőn és főleg a „Lazescsina" völgyében, amely a mi revierünk volt, mint volt hadszíntéren a hátrahagyott rengeteg hadianyag összegyűjtése körül egész hadsereg dolgozott. Két éve nem voltam itten, hogy megváltozott a képe ennek a vadregényes, szép havasi erdővidéknek! Amint az országutat elhagyva, a lazescsinai völgybe értünk, az utat szegélyező fenyőerdő közt a különböző, villaszerű, csínnal épített tisztilakások sora fogadott, valóságos Potemkin-építmények voltak ezek, mert bár láttávolban jól festettek, de közelről megvizsgálva, kitiint, hogy az oldalfalakat képező fenyőgerendákon kiviil masszív része nincsen az építménynek, a tetőt fenyőkéreg képezte, amelyek nagy kövekkel voltak lenyom-