Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Szarvasbőgés

69. tudni. Ez egy külön tudomány, mit csak a magas hegységben vadászó tud elsajátítani, de ezt is csak hosszabb, sokszor keserves tapasztalat után. Lassan felküzdöttük magunkat arra a pontra, ahol bikám már erősen harsogtatta haragos basszusát. A lábas erdő szélén helyezkedtünk el és vártuk a hajnal hasadását és hogy megpillanthassuk bikámat háremével együtt. Igen lassan virradt, nekem legalább végtelennek tetszett, míg a cserjék és fiatal fák körvonalai lassankint söfcét orgonavirág-színben jelentkeztek, mialatt bikám, majdnem szü-i net nélkül, egyhelyben bőgött. Végre

1 a hajnali szellő felgöngyölítette a ködfüggönyt s elémtárult a legszebb színpadi kép, a bőgés misztériuma. A tabló a következő volt. A rutén nyelven podinának nevezett völgyteknő oldalán olt állt a szarvastehén jókora tavalyi borjával, oldalt settenkedett egy hatos bika, amelyre haragosan bőgött a kormosnyakú, szép, hatalmas tizenkettes. Vagy öt-hatszáz lépésnyire volt tőlem, de látszott, hogy jó széllel alattam fog beváltani, arra, amerre napok óta váltolt be. Még egy utolsó aú-a-a-aú és megindult lépésben az erdő felé, hogy kipihenje az éjjeli cécó fáradalmait. Úgy állapodtam meg a két megfigyelőmmel, illetőleg kísérőmmel, hogy akkor lövök, amikor az elég széles fahordóútra lép a bika. A kipróbált 500-as Expressriflem volt velem, amelyet teljes biztossággal kezeltem, hiszen sokszor lőttem el vele erdei hajtásokban az átfutó nyulat, rókát is s eladdig, hibázás