Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Szarvasbőgés

66. agancsokkal és most meg kell elégednem, ha jó agancsot akarok látni, a régiek szemlélgetésével. Ha azután néha barátaim, vadászpajtásaim meglátogatnak és egy-egy szebb példány láttára megkérnek arra, hogy beszéljem el ennek vagy annak az agancsnak a történetét, szívesen engedek s elbeszélésem során újraélem azokat az utólérhetetlen, gyönyörrel teljes izgalmakat, feledve a verítékes fáradságot, az utazás fáradalmait, a szabadban való éjszakázás spártai egyszerűségét s a velejáró didergést. Amikor most papírra vetem néhai vadászkalandomat az utókor vadásznemzedéke számára és épülésére, csak annyit bocsátok előre, hogy igaz történetet irok. * Jóval a világháború kitörése előtt, amikor még Nagy-Magyarországban dísz volt a miniszterség, a magyar királyi földmivelésügyi miniszteri székben egy izig-vérig igaz vadászúr ült, aki meg tudta érteni, hogy a vadászatot nemcsak a sport, hanem nemzetgazdasági jelentősége szempontjából is kell kultiválni. Valódi nagyhatalom volt akkor a miniszter. A külföld nagyhatalmasságai, nagykövetek, sőt uralkodók se restelkedtek lépéseket tenni aziránt, hogy részükre a miniszter rendelkezésére fenntartott egyik vagy másik területen egy-egy bika lelövése engedélyeztessék. Szeptember elején egyik napon magához kéretett szeretett főprincipálisom, hogy tanakodjunk a lelövésre előirányzott bikák sorsá-