Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644
Vadászaton Pista bácsival
60. fia az aranycsinálásnál arra figyelmeztette, hogy mindenre gondolhat, csak a nílusi vízilóra ne, mert akkor' nem sikerül az aranycsinálás. Hát nálam se sikerült az alvás, mert mindig az egy órai terminus leteltére gondoltam. Félegy elmúlt, amire Pista elfújta a gyertyát. Aggódva figyeltem, mikor kezdi ,rá. Nohát nem váratott sokáig; megkezdte a gőzfürészelést. Hosszas hallgatásom után felköltöttem. — Pista, igen horkolsz — szóltam a sötétben. — Jól van ... köszönöm ... — volt a válasz. Kisvártatva már a bombardót is barsogtatta a gőzfiirész bugása mellett. Megnézem az órát, egynegyedkettő! No hát ennek fele se tréfa, hiszen holnapra össze leszek törve, úgy fogok lőni, mint egy vaddisznó. Felköltöm Pistát újra, aki most már azt is megengedte, hogy spárgát kössek a lába nagyujjára és azt rángassam, ha hortyogni fog. Az ige testté Jőn, húztam is a madzagot a sötétben keservesen, de nem használt semmit, a vízözönelőtti megaceros harsogtathatott olyan hangokat, aminő Pista kebeléből fel-feltört. Addig húzgáltam a zsinórt, míg végül elszakadt. Újból meggyújtom a gyertyát, egynegyedhárom. Elkeseredve dobtam egy vánkost, meg a paplant a vállamra és szomorúan kopogtattam be a házigazdánk szomszédban levő ajtaján, aki az első álmában nem tudta megérteni az éjjeli látogatást, én meg szerényen meghúzódtam a Béla