Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Nagykakas után

45 nál melegebb, ehhez járult a leverődő fenyőfatűz füstje, amely szemeinket marta, ha behunytuk is. Kellemetlen táborozás volt ez; azt hiszem, barátaim se aludtak sokat, aminek egyik főoka volt talán az is, hogy embereink a tűz körül sokág társalogtak félhalkan, mert Joskó süket volt. A végtelen hosszúnak tíinő éjszakán szomorúan hallgattam a szél viháncolását, amint karjaiba kapta a tűzcsillagokat, jól megforgatta őket és azután, egy csomó hódara kíséretében, visszahajította a kunyhóba, ahol csak azért nem csinálhattak tüzet, mert minden gyúlékony anyag, ruha, kendő, vékony horéteggel volt borítva. Mindannyian hósipkáinkat huztuk a fejünkre. Természetes tehát, hogy a fáradságos, álmatlan éj nem hogy pihenést nyújtott volna, hanem úgy éreztük magunkat, mint a kerékbe töröttek. Megváltás volt félhárom felé embereink mozgolódása; a pattogó, ropogó tűznél teát főztek számunkra, melyre a barátságtalan, hideg éj után erősen áhítoztunk. Némán ültük körül a tüzet, amely jólesett a szokatlan fekvéstől és hidegtől elgémberedett tagjainknak, a meleg tea s igen izlett, lassankint megoldódott a hangunk is, megbeszéltük a legszükségesebbeket a kihallgatást végzett ruthén famunkással, akit a zord időre való tekintettel előre küldtünk, hogy kémlelje ki a dürgőhelyet, mert a rendkívül barátságtalan, szeles időben nem biztunk abban, hogy a kakasok beszállnak. Bámulatos gyorsan jött vissza Vaszily és jelentette, hogy a kakasok helyükön vannak, hallotta