Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Nyirfajddürgésen

36 Mintha vékony üvegcsövön keresztül jönne a titokzatos csiu-u-usi. Következő másodpercben a rét egy másik részéből hangzik a válasz: csiu-u-usi. A feleselgetés egyre sűrűbb, hangzik innen is, onnan is a csiu-u-usi, végre az egyik elkezdi a násztáncot az önfeledt, öblögető hang kíséretében. Szemem a végtelen lassú szürkületben kémleli a tájékot, fegyyeremet pedig idegességemben görcsösen markolom meg. De mi ez? Az egyik horpadt sírhoz hasonló angyalhullás oldalán mintha valami feketeség lapulna. Triederemet a legnagyobb óvatossággal emelem szememhez, csakhamar meg tudom különböztetni a még feketés-szürke talajon lapuló kiskakast, amint fejbólintva süvíti a titokzatos csiu-u-usit. Puskámat lövésre akarom emelni. Ne még — leheli Proksa remegő hangon. Az ébredő külvilág körvonalai most már egyre élesebben bontakoznak ki, a száraz rét szürke köntöse a dértől hófehér lett. Most már látni közelebb, távolabb a kakasokat. A rétet övező vörösfenyők szélén ropja bohókás násztáncát az egyik kakas, valószínűleg a vörösfenyő páholyában csücsülő jércéje meghódítása céljából, sokszor félméter magasra ugorva. A többi kakas pedig a réten elszóródva ingerlik egymást u csiu-u-ussi felhívás. Hangjukat én is jól tudom utánozni, elhagyja ajkamat kellő tremolóval a csiu-u-ussi felhívás. Proksa ijedten rántja meg kabátomat. A legközelebbi kakas új vetélytársa hangjának hallatára fekvő helyzetéből mintegy felkiáltójel nyúlik föl, figyel, majd legörbített