Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Nyirfajddürgésen

31 öltöztette a bokrokat, a korai gyümölcsfák pazar virágdíszben pompáztak, én meg a türelmetlen vadász idegességével attól tartottam, hogy elkésem az idén a liön óhajtott dürgésről. Végre megjött a várva-várt sürgöny, hogy a dürgés állandó, jöjjek azonnal. A sokat utazott vadász jártasságával egy-kettőre megtöltöttem nagy utazózsákomat a legszükségesebbekkel s a legközelebbi gyorsvonattal felutaztam a Tátra kies vidékére, a vadászatra való kilátás jóleső érzésével. Az aggódó vadász szenvedélye nem hagyott aludni; Zsolnát elhagyva, a hajnal hasadása az ablakhoz csalt. A hűvösebb égalj által lehütött vasúti kocsi ablakára erős páraréteg rakódott le, amelyen keresztül folytonos törölge-i tések közben nézegettem a Vág-völgyet övezöt Alacsony-Tátra isteni szép panorámáját s a hegyszakadékokból füstfoszlányként fölemelkedő hajnali ködből következtettem az idő állandóságára. Hét óra is elmúlt, amidőn rövid gyorsvonatunk a Tátra csúcsain át barátságosan megvilágított Lipótújvár állomásának rendes épülete előtt megállt, hol barátaim mosolygó arccal vártak reám. Rövid, de szívből jövő üdvözlések váltása után gyalog sétáltunk föl Vidor barátom barátságos otthonába, természetesen az első kérdéseim a vadászatra vonatkoztak. A felvilágosítások kielégítőek voltak, a legnagyobb reménységgel ültem tehát nyeregbe, hogy a Pod Bánszkó-i erdőőri lakhoz feljussak, amely út bizony jó négy óra hosszat tartott. A lovaglás jólesett a friss, kora tavaszi levegőben, tele