Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Tavaszi hangulat

25 Csendes, lassú léptekkel megyek a legelő felé, ott van az én két kedves mocsaram, az „Uszó". Bizony, valóban uszó most, mert a tavaszi belvíz jócskán megnövelte a terjedelmét. Az egész mocsárnak más képe van, hogy a téli faggyal levágták a nádat, úgy néz ki, mint egy rosszul lenyirthajú szőke gyermek feje: garádicsos. Ripet alig tudom visszaparancsolni, ami nem csoda, hiszen ide s tova öt hónapja annak, hogy együtt róttuk a határt utoljára. Finom orrát csiklandozza a nyulak „cent"-je, hiszen ilyenkor a zsombékosok szélében, a morotvásokban húzódnak meg a tapsifülesek, ez az ő szanatóriumuk. Látom Rip izgatottságán, hogy valami van előtte, mert orrát lejebb tartja a szokottnál. Bár biztosra veszem, hogy nyúl járt előtte, de hát az ördög nem alszik, hátha egy sunyi vörösfrakkos húzódott meg valamelyik zsombék déli oldalában. Rip megtorpan jó szél alatt, első lábát kissé fölemelve, lassan fordítja tekintetét felém. Jól van, öreg, gondolom magamban és fegyveremet bizonyos hanyagsággal veszem kezeimbe. Egy hoszszú másodperc, élvezem a kutyám fegyelmezettségét s aztán mosolyogva teszek a Rip orra irányában egy pár lépést s ime, nagy lubickolással kiperdül a szanatórium egyik lakója, egy pocakos nyúlmama és nagy igyekezettel menekül a közeli szőlők valamelyikébe. Rip nagy csalódottan néz a menekülő tapsifüles után, szerette volna apportirozni a szürke bundást, de hát ebbe most nem vásik a foga.