Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A Magas-Tátrában

146. felmegyünk a Tátrába november végén. A megbeszélést csakhamar a tett követte és'mi november 20-án a keleti pályaudvaron találkoztunk és cókmókjainkkal beültünk a poprádfelkai közvetlen kocsi egyik elsőosztályú, kényelmes szakaszába. Az aránylag elég hosszú út kellemesen telt el, hiszen ha három ilyen világjárta vadász összeverődik, hát van mit közölnie egyiknek a másikkal. Az érdekes eszmecsere elfeledtette velünk az út hoszúságát, úgyhogy észre se vettük azt, hogy már Kassát elhagyva, a festői szép Szepességen járunk. Káposztafalunál megmutattuk Worlitzkynak a Tátra hófedte impozáns csúcsait, amelyek onnan láthatók először egy rövid időre, mintha üdvözölni akarnák a hozzájuk zarándokló turistát, vagy vadászt. Osztrák barátunk nem tudta szemétől elvenni a triedert, annyira élvezte a maga nemében páratlan szépségű látványt. Még Gödöllőn abban állapodtunk meg, hogy Rajtsán és Worlitzky Tátra-Lomnicra mennek, ahol külön-külön fognak a ké(nyelmes, lovaglóösvényekkel behálózott területen cserkészni, én meg a kevésbbé kényelmes csorbái területre mentem. Poprádfelkán barátságos „Waidmannsheil" kívánságok után elváltunk, én a vonaton maradtam, ők meg a fogaskerekűvel mentek' fel a lomnici paradicsomba, azonban abban kölcsönösen megállapodtunk, hogy esténkint telefonon fogunk egymással érintkezni, elmondván egymásnak a napi élményeinket, kalandjainkat. A nap már leáldozóban volt, amikor Csorba