Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Jumping

136. Másnap reggel a zsolnai gyorsvonattal felmentem T.-ra, ahol a korai vadászreggeli után az én öreg cimborámmal, A. H. Dezsővel kihajtottunk a speciálisan foglyászat részére készült vadászkocsiján a királyfai bérelt területünkre. A vadászkocsit érdemes volt megnézni, le ts próbálom írni. Állott ez egy négyüléses, kényelmes bricskából, amelynek leeresztett saroglyájára egy hatalmas, vászonnal bevont utazókosár volt szíjazva, hogy a foglyokat a legyek be ne köpjék, mert a kosár három sor léccel volt felszerelve, amelyre tízesével egy-egy veszszőpárra akárhányszor háromszáz, sőt olykor több foglyot is felaggattunk. Királyfai területünk Dezső barátom vasszigora és szaktudása mellett az ország első foglyászi területe volt. A község lakói a Mátyusföld színmagyarjaiból kerültek ki, hajtógyerekeink a nép tőrőlmetszett, eredeti szellemességével dicsekedtek, öröm volt velük eltréfálgatni. Én nagyon népszerű voltam a körükben, mert nem volt olyan nap, hogy valami ugratást ne csináltam volna velük, vagy pedig nem tanítottam volna be őket valami huncut szövegű nótára, amit aztán — annyi tisztesség volt bennük, hogy nem előttünk, hanem — hazamenet, vagy pedig a ráhajtásban vidáman harsogtattak. Mondotta is ilyenkor T. Carlo alispán, kedves jó vadászcimboránk: — No, Tógyerkám, már megint művelted a népet. Még valamit a hajtóseregről. Bár erede-