Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A havasokon

107. léhát a hivatalos ősz kezdetén, de még nyári melegben útrakeltünk az én kedves Máramarosom felé. Az utazás elég kellemesen telt el, vonatunk elsőosztályű szakaszai Nagykárolyon túl már csak a szarvasbőgésre utazó vadászokkal volt teli. Az elég hosszú úton megviziteltük egymást különösen. Gondolhatja, kedves olvasóm, hogy az eszmecsere során hány szarvas és — elvétve medve — került terítékre. A vonatunk Szigeten túl kiürült, ki a Taracvölgybe, ki a Visóvölgybe ment területére, hogy pár hétig elszigetelve a társadalomtól, el a kulturától s a politikától, élhessen a férfinak oly utolérhetetlen gyönyört nyújtó vadászatnak. Mert hát szép a vadászat minden neme, a természetimádó vadász gyönyört és élvezetet talál a fürjezésben éppen úgy, mint a medvevadászatban. Azonban az igazi vadász úgy van a nagyvad vadászatá-i val, mint a kokain- vagy ópiumélvező, ha egyszer rákapott, nem tud róla lemondani. Boldogult Róth Loránd kedves jóbarátom és legtöbb vadászatomnak részese mondotta egyszer azt az igazságot, hogy a vadász, ha egyszer rájön arra, hogy minő élvezetet nyújt a nagyvadra való cserkészet, lemond az apróvad vadászatáról, vagy az utóbbit immel-ámmal fogja gyakorolni, nem izgatván őt a tömegesebb vadelejtés. Magam is úgy voltam és vagyok, ha valamelyik nagyvad vadászatának ideje elérkezik, így például május végén, amikor a vörösbak becserkészése csábít, július végén az őzbak ugrása, szeptemberben a szarvasbőgés utolérhetetlen miszté-