Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

84 — Hallgasson ide csak. (Most nem tudta tegezni.) Figyeljen csak. Odaadnám az életemet, az üdvösségemet, ha ezt én költöttem volna. (Megfogta a Flóra kezét s remegó' hangon, mély búval szavalta :) „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd; Én feljövök érte a síri világból Az éj küzepén s oda leviszem azt. Letörleni véle könyűimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hívedet ; S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret!" — Bele lehetne bolondúlni, — mormolta emeltebb hangon s a leányra nézett. Flóra könyező szemmel merengett el a messzeségbe. V. Másnap pedig megérkezett lóháton Dörghó' Lázár, a b.=i agarász-elnök, és a szabadkai bandával, a melyet két szekér hozott utána, három nap s három éjjel húzatta folytonosan a Mizslay Flóra tiszteletére. A ténsasszony egyebet sem tett, csak a leányát szépítgette, csinosítgatta, és mialatt fésülte, örvendő' suttogással egyre mondogatta : „Aranyos szentem, kis gyönyörűségem, ki tudja, mire virradunk még? Tudok én olyat nem csak egyet, hogy milliomosok hevertek az olyan piczi lábnál, a minő' a tied".