Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

79 üdvösség vette körül Koltón, a mézes heteiben. Milyen ősz lehetett az! milyen ragyogó és fényes! A szerelem ősze, a melyben villámok ereje és vulkánok heve halmozódott össze. Aranysugárral ékes szeptember, aranylevelet hullató napok! . . . Éppen a minők a mostaniak. Mert most is szeptember volt, mint akkor. Flóra egy repkénynyel befuttatott házacskában lakott, a mely magaslaton épült. Onnan el lehetett látni messzire, a lapályos tájékra, a hol egy széles réten patak futott át s a patak partján vén fűzfák hajladozó lombját ingatta a szél. Szokondi lábujjhegyen lopódzott a leány háta mögé, úgy leste, hova mereng; úgy igyekezett bepillantani abba a titokzatosságba, a mely ezt a vágyakkal telt női lelket magába foglalta. A leány talán megérezte, hogy nincsen egyedül ; hirtelen megfordult. — Mit csinálsz itt, Gábris ? Hát illik az, meglesni, a mikor gondolatokba vagyok elmerülve? Nem volt a hangjában neheztelés, inkább egy kevéske kaczérság. Szokondinak szabad járása volt hozzájok. ő előtte tanult a leány, ő magyarázta meg neki a szerepek lelkét; veleszületett ösztönnel s tehetséggel tudta a leányt vezetni, féktelenségről, túlzásról leszoktatni. Az igaz hangokat ő fedezte fel számára azzal, hogy megmagyarázta neki az írót s azt a színpadi alakot, a kit a tapasztalatlan leány magamagá-