Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

42 Petrás, a Sújtó Endre parádés kocsisa, a maga izzadságában fürödve nógatta a lovait, s nem törődve vele, hogy ott ül a nagyságos asszony a szekérben, kiszalajtott a száján némely károm« kodást. — Mondtam, nagysága, úgy»e, kézit csóko« lom, hogy nem jól járunk, ha erőltetjük a dol= got. Hiába tudom én itt nappal a járást, ha este nem látok. Még elülünk ebben a posványos utálatban, hogy vinné el az . . . — Nem kell káromkodni, János bácsi, azzal nem segítünk; csak hadd fújják ki magokat a lovak; léptetve megyünk, majd csak kiérünk ebből a dagasztóból. De bizony azért erősen vert az asszony szi* vecskéje, hiába beszélt így. Csak röstelte mu* tatni, hogy eleget fél ő is. Mert bolond eset az oka annak, hogy most ebbe a bizonytalanságba belekerült. Ma reggel aratta első nagy diadalát az urán, a kitől kikönyörögte, hogy hadd men« jen be magában a városba a mamájához, a ki= nek névnapja volt. Az ura teljességgel nem moz® dúlhatott ma el hazúlról; Repczés, az ispán, megbetegedett, pedig gazda nélkül ilyen munka« időben nem maradhatott a gazdaság. Endre eleinte hallani sem akart róla, hogy magában engedje el a feleségét. Utóljára is az asszonyi fegyverek egész ármádiájával érte el czélját a menyecske. Könyörgött, hízelgett, sírt, és megesküdött, hogy meghal, ha nem mehet. — Magam megyek ! egymagam ! Ne is ellen® kezzél édes uracskám. Ha szeretsz, akkor nem