Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

36 A halászkák helyét aztán elfoglalták az esti ka« landozást kedvelő kék vércsék, a melyek sötét kísértetekként suhogtak ide=oda a nádas fölött; meg-megállottak a levegőben, szárnyokat egyen« letesen, gyors ütemben rázták, aztán elterpeszkedve, simán úsztak tovább a csöndes ürességben s vadásztak a körülöttök röpködő rovarokra. A nád közt halk csobogás támadt, a mely egyre erősbödött. Fújó, prüszkölő hangok keltek. Nagy szöszmötöléssel jött egy lovas ember a zizegő nádtenger rejtett útján. Egy fekete ló lépett a pázsitra a mocsárból. Térdig csatakos volt a szép, tüzes állat. Az hordta a hátán Borsa Józsit. A nap már leszállott s az őszi est köde kezdett a tájékon szétnyujtózni. A futóbetyár megveregette a lova nyakát s megállott a mezőn, majd visszafordúlt. Az erős csobogást még folyvást lehetett hallani. Még többen is közeledtek a nád sűrűsége között. Nemsokára egy másik, aztán egy harmadik ló lépett a sárból a szilárd talajra. Mindegyiknek a hátán egy-egy fegyveres betyár ült. Az egyik kis zömök alak volt, a másik ellenben hosszú, mint az égi meszelő, szinte földig ért a lába a lóról. Ennyi volt az egész sokat híresztelt „banda", amelyet Borsa Józsi vezetett. Két ember!... A kik még vagy hárman eleinte hozzá szegődtek ilyen bujdosók, rég ott hagyták, rég elszélyedtek, mert igen nagy hibája volt szemökben Borsa Józsinak. Nem engedte, hogy kegyetlenkedjenek, vért ontsanak. Egy párszor szembe kellett nézniök a