Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

19 vetelve, szinte rekedten az alig titkolt indu= lattól. — Nem szóltam róla eddig s talán soha sem szóltam volna, mert az egész dolog épp oly ne» vetséges, a mily komolylyá teheti valami vélet» len. S én nem akarhattam ostoba rémképekkel megzavarni a feleségem teljes nyugalmát. De azért helyesnek tartottam, hogy gondoskodjam ennek a nyugalomnak a biztosságáról s állandó» ságáról. Sújtó elhallgatott. Ella türelmetlenül ragadta meg a kezét. — Miért nem folytatja? — Mert még ebben a pillanatban is arra sze» retném kérni, hogy ne kívánja tudni ezt a ha» szontalanságot. — így nevezi s mégis elkeserít vele ? Szép ez?! — Jól van ; nem kérem tovább. Megmondom, kitó'l féltem, de azzal kevéssé elégítem ki a ki» váncsiságát, mert maga még a nevét sem ismeri. Soha sem látták egymást. Ha számítással, művészettel akarta volna a felesége kíváncsiságát a végletekig csigázni, nem tehette volna nagyobb eredménynyel. A fiatal asszony már reszketett. Már kérdezni is csak a csudá!kozó szemével tudott. — Borsa Józsinak hívják azt az embert. Akarja tudni azt is, hogy kicsoda ? Ella szinte kó'vé meredve, némán intett. Endre közönyösen mondta: — Az egy gulyásbojtár. 3*