Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Fekete vér

125 szimatolhatott ki valamit; — no de megfizet« tem ma ő neki is. (Mi történhetett itt, jóságos isten?!) — Képzeld, — folytatta Komor, — ma, hogy az erdészre rálövök, mert értsd meg asszony, el kell azt az embert pusztítanom, — várok egy darabig, hogy ad«e még magáról életjelt. Egyszer csak zörgést hallok a sárga patak felől, s majd sóbálványnyá váltam, a mint oda tekin« tettem. Jött valaki. Sohse találnád ki, hogy ki= csoda. Nem az erdész, hanem Gerő Anti, és vele volt Brúnó is, az erdész vérebe. A mint Antira ránéztem: mindjárt tudtam, hogy nem jól van a dolog, de azt is tudtam, hogy nincs mitől tartanom. Én vagyok a de« rekabb mindenképen, ha valami esetünk tá= madna. Az erdész elbeszélését dühös közbeszólás za= varta meg: „hogy ütött volna bele a . . — Gerő Anti volt, a ki nem állhatta meg szó nél= kül a Komor hajdani dicsekvését. Radvány mo= solygott: — „Ügy látom, fiam, még most is a begyedben van. No, igyál egyet te is." Bort töltött az öreg vadőrnek s aztán beszél* tovább. — Feketevérű gonosz ember volt ez a Komor Józsi. Látni kellett volna, hogy tüzelt a szeme, a mikor gyámoltalan, holtra rémített feleségének mindezt erőnek erejével elmondotta. Mintha kínozni akarta volna a szegény asszonyt. Mintha azt akarta volna kilesni, hogy ugyan mikor jajdúl már fel, melyik névnek a hallatára, hogy